Mikor és hol lehet megtekinteni a kijavított érettségiket?

Pénteken véget értek az első hét írásbeli érettségi vizsgái. Mutatjuk, mikor és hol nézhetitek majd meg a kijavított dolgozatokat.

  • Székács Linda

Több tízezer diák esett túl az idei írásbeli érettségi vizsgák első hetén. A végzős diákok hétfőn magyarból, kedden matekból, szerdán töriből, majd csütörtökön és pénteken angol és német nyelvből vizsgáztak. Az utóbbiakból több ezren előrehozottan.

Az eredményekre azonban egyelőre várni kell. A kijavított dolgozatokat és az útmutatokat egy az igazgató által meghatározott időpontban és helyszínen lehet majd megtekinteni. Erről kézzel vagy elektronikus úton másolatot is készíthettek majd és észrevételt tehettek, ha úgy látjátok, hogy valami nem stimmel a javítással.

Ha egy középiskolában nyújtottátok be az érettségi jelentkezéseteket, a kijavított érettségi dolgozatotokat közép- és emelt szinten egyaránt az adott középiskolában nézhetitek meg. Ha viszont egy kormányhivatalban nyújtottátok be a jelentkezést, akkor a kijavított dolgozatot szintén közép- és emelt szinten egyaránt a vizsgabehívótokon megjelölt helyen tekinthetitek majd meg.

Mennyi idő lesz a megtekintésre?

A megtekintésre és a másolat készítésére általában egy munkanapot, azaz nyolc órát adnak.

Ha valami miatt ezen nem tudtok részt venni, meghatalmazás ellenében egy rokonotok vagy barátotok is megnézheti helyettetek a kijavított dolgozat és készíthet róla másolatot.

Ha senki nem nézi meg a dolgozatotokat, az írásbeli vizsga eredményéről az érettségi vizsgabizottság tájékoztató értekezletén fognak tájékoztatni titeket.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.