Ezekre a dokumentumokra minden jelentkezőnek szüksége lehet a felvételihez

Bár még több mint egy hónap áll a rendelkezésetekre ahhoz, hogy leadjátok a felvételi jelentkezéseteket, nem árt időben elkezdeni a megfelelő papírok és igazolások beszerzését, hogy biztosan ne csússzatok ki az időből. Mutatjuk, hogy pontosan mire lesz szükség.

Az E-felvételiben a szükséges dokumentumokat elsősorban elektronikus úton kell csatolni a jelentkezéshez. A jelentkezéshez kötelezően feltöltendő dokumentumok alatt elsősorban azokat a hivatalos, végzettségeket és eredményeket igazoló iratok másolatait értjük, amelyek alapján a pontszámítás történik - írja a Felvi.hu.

Érettségi bizonyítvány

Az érettségi bizonyítvány (és az abban szereplő eredmények) megléte alapvető feltétele a jelentkezésnek, ha alapképzést, osztatlan képzést és felsőoktatási szakképzést választotok. Az érettségi vizsgaeredményekre a felvételi pontok számításánál is szükség van, mind az érettségi pontok, mind a intézményi pontok (korábban többletpontok) vonatkozásában.

A 2006. január 1. után kibocsátott magyar rendszerű érettségi bizonyítványokat nem kell a jelentkezőnek külön feltöltenie, mert az abban szereplő érettségi vizsgaeredményeket a hivatal online veszi át a köznevelés információs rendszeréből. Viszont fel kell tölteni a:

  • a 2006. január 1-je előtt kibocsátott magyar rendszerű érettségi bizonyítvány minden oldalának fénymásolatát
  • a középfokú szakképzettséget igazoló oklevelet
  • a külföldi érettségi bizonyítványok és mellékletük minden oldalának fénymásolatát

Érettségi tanúsítvány

Kizárólag a 2005-ben (vagy előtte) kiállított érettségi tanúsítvány másolatát kell feltölteni az E-felvételibe. A később kiállított dokumentumokat a rendszer online beszerzi.

Felsőfokú oklevél

Felsőfokú végzettséget a hagyományos képzési rendszerben (2006-ig) a főiskolai és egyetemi, a többciklusú képzési rendszerben pedig az alap- és mesterképzésben megszerzett oklevél, illetve a doktori oklevél igazol. Azonban itt is csak a 2006. előtti iratokat kell feltölteni. Illetve fel kell tölteni a tanítói oklevelet, ha idegennyelvi műveltségi területen végeztetek, illetve azokat az okleveleket, ahol a képzést és a záróvizsgát idegen nyelven végeztétek - teszi hozzá a Felvi.

Eljárási díj igazolása

A felvételi eljárás kiegészítő díjának befizetését kötelező igazolni, ha az E-felvételi ügyintézési időszak indulásakor fizetési tartozásotok van, de a fizetési tranzakciót a jelentkezési határidőig (2024. február 15. éjfél) elindítottátok. Ilyenkor a befizetést igazoló dokumentummásolatot (pl. az átutalási bizonylat másolata, netbankon keresztül történő átutalás esetében a sikeres átutalást követően nyomtatható/menthető igazolás, folyószámla-kivonat másolata) fel kell tölteni az E-felvételi felületére.

Többletpontot igazoló dokumentum

Bár a pontszámításhoz nem kötelező a többletpontokat igazoló dokumentumokat, okleveleket, eredményeket feltölteni, mégse felejtsétek el ezeket is hozzáadni a jelentkezéshez. A megváltozott pontszámítás miatt ugyanis számos eddig elért eredményetekért szerezhettek pluszpontokat. Ilyen dokumentum lehet:

  • a 2021. január 1. után kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél
  • az Országos Képzési Jegyzék alapján kiállított, 54-es vagy 55-ös szakmaszámú szakképesítést igazoló bizonyítvány
  • a 2021. január 1. után kiadott képesítő bizonyítvány
  • az önkéntes katonai szolgálat igazolása,
  • az egyes intézményi pontokat igazoló dokumentumok

Az egyetemek intézményi pontoszámításairól az alábbi cikkeinkben olvashattok:

Intézményi pontok számítása 2024

 

 

 

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói újra demonstrálnak, szerintük tovább romlott a helyzet, és egyre többen hagyják ott az egyetemet

Július 2-án ismét utcára vonulnak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói. A szervezők szerint a tavalyi tüntetés óta nem történt érdemi előrelépés az általuk kifogásolt ügyekben, miközben a vizsgaközpont működésével, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák tovább súlyosbodtak. Úgy vélik, a jelenlegi működés miatt már nemcsak a hallgatók, hanem az oktatók és az egyetem dolgozói közül is egyre többen elégedetlenek.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.