Ma jönnek a pótfelvételi ponthatárai, több ezer diák tudja meg, elkezdheti-e ősszel az egyetemet

Ma hirdetik ki a pótfelvételi ponthatárait - kiderül, hányan csatlakozhatnak az egyetemeken, főiskolákon azokhoz, akik már júliusban bekerültek a szakokra.

  • Bezzeg Hanna

Ki jelentkezhetett a pótfelvételin?

A 2021-es pótfelvételire csak azok adhattak le jelentkezést, akik az általános felvételin nem jelentkeztek, vagy jelentkeztek, de nem kerültek be egyetlen egyetemre, főiskolára sem. A jelentkezés az E-felvételi rendszerén keresztül zajlott augusztus 8-ig.

Milyen képzések közül lehetett választani?

Pótfelvételit nem szerveznek minden szakon, sőt néhány kivételtől eltekintve csak önköltséges képzést tudtatok választani. A jelentkezéskor csak egyetlen hely megjelölésére volt lehetőség – természetesen ugyanazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egy helynek számított.

Milyenek lesznek a ponthatárok?

A pótfelvételi ponthatárai nem lehetnek alacsonyabbak a 2021. július 22-én meghatározott ponthatároknál. Ha egy képzés eddig nem indult önköltséges formában vagy egyáltalán nem hirdették meg az általános felvételi időszakban, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál – ez az alap- és osztatlan szakokon 280 pont, felsőfokú szakképzésen 240, mesterképzéseken 50 pont.

Mikor érkezik meg a felvételi határozat?

A ponthatárok kihirdetése után tudjátok majd meg, bekerültetek-e a kiválasztott képzésre. Szeptember első napjaiban megkapjátok a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat is. 

Mikor kezdődik az egyetem annak, aki pótfelvételin került be?

Mint azoknak, akik a rendes felvételi eljárásban kerültek be. Az őszi félév a legtöbb hazai egyetemen szeptember 6-án indul, ez alól kivétel az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Pannon Egyetem, ezekben az intézményeken szeptember 13-ra tűzték ki a tanévkezdést. Ha a szünetek és a vizsgaidőszak időpontjait is felírnátok a naptárba, ide kattintva éritek el a 2021/22-es tanév rendjét.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.