Mikor nem indul el egy meghirdetett szak?

Bizony, ez is előfordulhat, de ne izguljatok, a nagy és népszerű szakok esetében ez nem olyan népszerű lépés.

  • Tóth Alexandra

Arra, hogy mégsem indul el egy szak, akkor kerülhet sor, ha az adott képzésen a felvétel alapvető feltételeit teljesítő, azaz érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkezők száma nem éri el tájékoztatóban megadott minimális szakos kapacitást.

Ezt hol tudjátok csekkolni?

A felvin minden szak mellett van egy kapacitásszám minimum és egy maximum is - bár mindenki az utóbbit figyeli a jelentkezésnél, a minimumszám is fontos lehet, például ilyen esetekben. Sok olyan kislétszámú képzés van - alap- és mesterszakon is -, ahol a minimumszám 5 fő, hiszen nem sokan jelölik meg a képzést, ha azonban ezt nem éri el a felvehető leendő hallgatók száma, akkor a képzést indítók dönthetnek úgy, hogy az adott szak idén nem indul.

Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy megfelelően felkészült jelentkezők hiányában nem indul új évfolyam. Természetesen erről is az intézmény dönt olyan képzések esetében, ahol például a felvételinek egy alkalmassági vagy külön felvételi vizsga is a feltétele.

Az idei felvételivel kapcsolatban itt olvashatjátok a legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.