Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan kezdődik a keresztféléves ügyintézési időszak. De mikor éri meg módosítani a felvételin megjelölt szakok sorrendjén vagy visszavonni a jelentkezést? És meddig gondolhatjátok meg magatokat? Fontos kérdésekre válaszoltunk.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, december 12-én indul a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka, ekkortól lesz lehetőségetek többek között az egyszeri sorrendmódosításra vagy a jelentkezési hely visszavonására is.
Sorrendmódosításkor - ahogy a nevében is benne van - a már megadott szakok sorrendjén tudtok változtatni, új képzés rögzítésére nincs lehetőség.
Mikor nem érdemes változtatni?
Az egyszeri sorrendmódosítás lehetőségével nem érdemes élni, ha
A jelentkezési hely visszavonását azonban alaposan át kell gondolni, mivel ezt is csak egyszer tehetitek meg. Ha visszavonjátok valamely jelentkezési helyet, annak újbóli aktiválására, visszaállítására később már nem lesz lehetőségetek, illetve arra sincs lehetőség, hogy a visszavont képzés helyett újat jelöljetek meg.
Fontos, hogy a jelentkezési hely visszavonása a 2021. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás során befizetett kiegészítő eljárási díj összegét (amennyiben van) nem csökkenti, a már befizetett kiegészítő eljárási díjat nem igényelhetitek vissza.
Meddig változtathattok?
Ha szeretnétek sorrendet módosítani vagy jelentkezési helyet törölni, akkor ezt az ügyintézési időszakban, legkésőbb 2021. január 11-ig tehetitek meg.
Mi a helyzet a nyelvvizsgamentességgel és a kötelező nyelvvizsgákkal?
A tavaszi időszakban nyelvvizsga nélkül kiadták azoknak a diplomáját, akiknek a vizsga hiánya miatt nem sikerült megszerezni az oklevelet. Vajon most is lesz ilyen lehetőség? A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját kérdeztük.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).