Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A tavaszi időszakban nyelvvizsga nélkül kiadták azoknak a diplomáját, akiknek a vizsga hiánya miatt nem sikerült megszerezni az oklevelet. Vajon most is lesz ilyen lehetőség? A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját kérdeztük.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter áprilisban bejelentette, hogy mentesítést kapnak a nyelvvizsgakötelezettség alól, azok, akiknek a nyelvvizsga hiánya miatt nincs diplomájuk. A rendkívüli intézkedés csak arra az időszakra vonatkozott, most annak próbáltunk utánajárni, hogy lesz-e még ilyen lehetőség.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kérdésünkre azt válaszolta, hogy egyelőre nincs tudomásuk újabb nyelvvizsgamentességről.
A helyzet lényegesen kevesebb embert érint, mint tavaly, hiszen az elmúlt fél évben az online nyelvvizsgák száma jelentősen megszaporodott. Ettől függetlenül természetesen napirenden van a kormánnyal folytatott egyeztetéseinken, de nincs még egyértelmű döntés az ügyben.
- írták válaszukban.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi lesz a kötelező nyelvvizsga követelménnyel, ezzel kapcsolatban azt az információt kaptuk, hogy jelenleg nincs is napirendben.
"A nyelvvizsga 2020 visszavonásának fő jogi indoka az volt, hogy nem illeszkedik a NAT-hoz, és amíg a NAT nem rendezi azt, hogy a középiskola végére B2-es szintre készítse fel a diákokat, addig nem lehet felsőoktatási bemeneti követelményként meghatározni. Mivel a NAT-módosítás csak felmenő rendszerben vezethető be, így leghamarabb 4 év múlva lehet ismét aktuális a kérdés” - vélekedik a HÖOK.
Minden nap tesztelik a mintavételezésben részt vevő egyetemistákat
A hallgatók tíz héten keresztül segítenek a járványügyi intézkedésekben, éppen ezért őket is rendszeresen tesztelik, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy közülük hányan fertőződtek meg koronavírussal.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).