Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Hány diák kezdheti a tanévet a legnépszerűbb egyetemeken? Itt vannak a friss adatok a sikeres felvételizők számáról.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre valamivel kevesebb diák került be, mint tavaly. Azonban új tanárszakkal bővült az egyetem képzéseinek kínálata, például az új japántanár szakot több, mint 1700-an választották. Az összes jelentkezőből azonban jóval kevesebb, mint a pályázók fele került csak be a top első egyetemre.
A második legnépszerűbb Debreceni Egyetemre a felvételizők már közel fele be is került az egyetem valamelyik képzésére, közülük 5 235-en államilag támogatott szakra. Az Szegedi Tudományegyetemre hasonló számban vettek fel diákokat, mint tavaly, azonban mint kiderült a mesterszakok esetében 10 százalékkal nőtt a felvettek száma.
A többi intézményre vonatkozó számokat a következő táblázatban nézhetitek meg:
| Intézmény | Jelentkezők | Felvettekösszesen | Felvettekállamira |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 24 117 | 9 918 | 8 557 |
| Debreceni Egyetem | 13 483 | 6 127 | 5 235 |
| Szegedi Tudományegyetem | 12 737 | 5 906 | 4 930 |
| Budapesti Gazdasági Egyetem | 12 534 | 5 667 | 3 666 |
| Pécsi Tudományegyetem | 11 716 | 4 850 | 4 168 |
| Budapesti Műszakiés Gazdaságtudományi Egyetem | 9 945 | 4 626 | 4 119 |
| Pázmány Péter Katolikus Egyetem | 7 769 | 2 205 | 1 419 |
| Károli Gáspár Református Egyetem | 7 696 | 2 280 | 1 727 |
| Budapesti Corvinus Egyetem | 7 087 | 2 809 | 2 276 |
| Óbudai Egyetem | 6 399 | 2 288 | 1 985 |
A 2020-as pótfelvételi is hamarosan elindul, addig is itt olvashatjátok cikkeinket a témában.
Friss felvételi statisztikák - több ezren kezdhetik ősztől az egyetemet ezeken a szakokon
Nyilvánosságra hozták az idei felvételi számait. Mutatjuk, hányan kezdenek ősztől a legnépszerűbb alap és osztatlan képzéseken.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.