Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tavalyival csaknem megegyező számú, 5906 diákot vett fel az intézmény - közölte Rovó László rektor.
Itt nézhetitek meg az összes ponthatárt.
A most következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók jelenleg is folyó felvételi eljárásának lezárását követően több mint 8 ezer új hallgatóra számít az egyetem – olvasható közleményükben.
Gellén Klára oktatási rektorhelyettes elmondta: az új hallgatók közül 3677-en alap-, 856-an mester-, 969-an osztatlan, 404-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas képzésen 4930, önköltséges finanszírozási formában 976 új hallgató tanul majd a szegedi egyetemen.
Továbbra is komoly az érdeklődés az általános orvosi és fogorvosi képzések iránt, az SZTE Általános Orvostudományi Karán 275, a fogorvostudományi karon 77 új hallgató kezdi meg az első évét. Magas (352) az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karára fölvett hallgatók száma, közülük 187-en gyógytornász szakon tanulnak majd .Magas - 293 - a műszaki és jelentős - 764 - az informatikai képzési területre felvettek száma is. Az agrárképzésre 260-an, a pedagógiai képzésre 554-en kerültek be, a legtöbben bölcsészettudományi képzésre kerültek be, 909-en.
Az SZTE-n a mesterszakok esetében 10 százalékkal nőtt a felvettek száma, 856 hallgató kezdi meg mesterszakon a tanulmányait - mondta Gellén Klára. Szakál Péter oktatási igazgató közölte, az SZTE államilag finanszírozott és önköltséges helyekre is pótfelvételit hirdet meg azoknak, akik korábban nem jelentkeztek vagy nem vették fel őket egyetlen intézménybe sem.
Megvannak a 2020-as ponthatárok: ennyivel lehet bekerülni a 10 legnépszerűbb alapszakra
Nyilvánosságra hozták a 2020-as felvételi ponthatárait - mutatjuk, hány pont kellett a legnépszerűbb, több ezer jelentkezőt vonzó alapszakokhoz.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.