Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ma vizsgáztak az idén érettségizők kémiából közép- és emelt szinten. Sokaknak ez a vizsga a felvételihez is nagyon sokat számít, hiszen az egyetemen erre a tudásra épül majd minden. De mit várnak a felsőoktatásban? Erről kérdeztük Dr. Fittler Andrást Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának egyetemi docensét, megbízott általános és oktatási dékánhelyettesét.
Az egyetemi docens szerint az érettségi vizsgák során felmért tudás fontos alapokat jelentenek az alapozó tárgyaknak, így a kémiai ismereteknek is. "Az érettségi eredmények és az első félévekben nyújtott tanulmányi teljesítény közti kapcsolatot közvetlen módon nem mérjük. Oktatóink visszajelzése alapján van szórás a diákok felkészültségében, feltételezhetően ez összefüggésben állhat azzal, hogy egyesek könnyebben, míg mások több energiabefektetés árán teljesítik a félév közi és félév végi számonkéréseket" - tette hozzá. Azonban kiemelte, hoy az egyetemen az első években meg kell tanulnia hatékonyan tanulni a hallgatóknak, ami egy nagyon fontos készség.
Arra a kérdésre, hogy mennyire kapnak biztos alapokat a diákok középiskolában a természettudományos ismeretekből, Dr. Fittler András azt mondta: "nehéz – talán nem is lehet - erre válaszolni, hiszen ez diák, tanár és iskolafüggő is". Szerinte a gyógyszerész képzés alapozó tárgyai és a kémiai ismeretek vonatkozásában a középiskolákban a tudás gyakran memorizáláson és nem az ismeretkör mély értelmezésen alapul. Elképzelhetőnek tartja, hogy az értelmező tanulásra nincs elegendő idő. "A mi képzésünk sikeres teljesítése érdekében oktatóink igyekeznek segíteni a diákokat abban, hogy az esetleges megértésbeli hiányosságot pótolhassák az első félévekben, elsajátítsák a természettudományos gondolkodást és a gyógyszerészi szemléletet" - emelte ki.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha már bekerültetek az egyetemre, akkor az esetleges lemaradásokat, hiányokat hogyan tudják pótolni az órákon az oktatók? "Úgy érezzük, hogy az a tárgyi tudás megvan, amelyet az érettségi vizsgák során mérnek fel. Ez egy jó kiindulási alap" - mondta az egyetemi docens. "Ugyanakkor számtalan lehetőség van arra, hogy az elsősök áttekinthessék és átismételhessék a megtanultakat a Gyógyszerésztudományi Kar szakintézeteiben oktatott tárgyak keretei közt. Ezen felül választható kurzusok segítik a mélyebb értelmezésen alapuló megértést, különösen a kémiai kapcsán". Végül kiemelném - tette hozzá-, hogy "az egyetem egy olyan tudásközösség, ahol az oktatók és hallgatók közt kialakuló interaktív tanulási folyamat lehetőséget biztosít a gyakorlatok, szemináriumok és akár az előadások során is a tanultak megbeszélésére".
Ha ma érettséiztek, akkor kövessétek folyamatosan frissülő tudósításunkat a kémia- és földrajérettségiről.
Kémia- és földrajzérettségi: minden infó a mai vizsgákról egy helyen
Kedden a közép- és emelt szintű kémia- és földrajzérettségivel folytatódott az érettségi szezon. Az Eduline-on ma is megtaláljátok a legfontosabb infókat a vizsgákról.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).