"A tesztfeladatsor megdolgoztatta a diákokat és alaposan mérte a tudást"

A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete közleményt adott ki a mai töriérettségiről.

  • Eduline/MTI

A megszokottnál némileg nagyobb volt a szöveges források aránya, melyek közül nem egy elmélyült értelmezést is megkívánt (pl. céhek, Mátyás külpolitikája, az 1868-as nemzetiségi törvény) - írta az egyesület a töriérettségiről, hozzátéve: a képes feladatok közül talán a hidegháborús bélyegekkel dolgozó feladat volt a legemlékezetesebb.

Szerintük a tesztfeladatsor általában véve elég gondolkodtató volt, megdolgoztatta a diákokat és alaposan mérte a kellő kompetenciákat. Hozzáteszik, hogy az esszék ugyanakkor nagyon hálásak voltak.

Az emelt szintű érettségiről úgy vélik, nem volt nehéz. A  gazdasági globalizációról szóló esszét szerintük valószínűleg kevesebb diák választotta amiért nem tartozik a megszokott témák közé. A többi esszétéma klasszikusnak tekinthető, a legbonyolultabbnak tartott komplex esszék is jól ismert témákat kértek számon - írták.

Mindent összevetve kiegyensúlyozottak voltak a feladatok középszinten

Összességében kiegyensúlyozottak voltak a feladatok - mondta el az Eduline-nak Edényi László történelemtanár, a fővárosi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója, hozzátéve: az első részben azért akadt jó néhány olyan feladat, aminek részletessége, illetve árnyaltsága okozhatott gondot a vizsgázóknak.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.