Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A szokásos időpontban tartják az idei érettségiket, nem lesz halasztás - a döntéssel szemben több szakmai szervezet tiltakozik. Indulnak az online nyelvvizsgák, az érettségit utólag is megszerezhetik a technikusi képzésre jelentkezők. Ezek voltak a hét legfontosabb történései.
Maruzsa Zoltán neve végigkísérte ezt a hetet (is) az érettségi bejelentések miatt, még azt is nyilatkozta például a vizsgák szervezése kapcsán, hogy még ő maga is beszállna felügyelőtanárnak. A héten a fiatalokért felelős helyettes államtitkárnak Rácz Zsófiának tehettetek fel kérdéseket az idei érettségiről, Maruzsa Zoltán közreműködésével pedig meg is születtek a videós válaszok. Itt nézhetitek meg őket.
Május 4-től érettségi
A héten lejárt a vizsgamódosítás lehetőségének határideje is. Az idei vizsgákat pedig meg lehet és mielőbb meg is kell tartani - jelentette be Maruzsa Zoltán, miután hivatalosan egyeztett a halasztás kérdéséről. Korábban egyébként azt is nyilatkozta: ha a járvány indokolja, mozgatják az érettségi időpontját.
Az Oktatói Hálózat, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is az idei érettségi eltörlését követeli.
Már láthatjátok a felvételi pontjaitokat
Április 19-étől elkezdődött a tavaszi ügyintézés időszaka, már elvégezhetitek az utolsó simításokat az E-felvételi rendszerében. A részletekről itt olvashattok.
Érettségi körkép a világban
Minden országban más módszert találták ki az érettségikkel kapcsolatban. Van, ahol megtartják, van ahol törölték, nincs egységes stratégia, de az biztos, hogy idén nem lesz mindenhol érettségi. Itt nézhetitek meg, hol milyen megoldást találtak.
Ingyen nyelvvizsga és KRESZ-támogatás
Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét. Itt olvashattok további részletekről.
Érettségi nélkül is lehet technikusi képzés
Érettségi nélkül is lehet jelentkezni a technikumok kétéves képzéseire. A bizonyítványt utólag, a szakmai vizsgáig is elég lesz megszerezni. A részletekről itt olvashattok.
Online nyelvvizsgák
Megkapták a kijelölt nyelvvizsgaközpontok az akkreditációt az online nyelvvizsgákhoz. Négy nyelvvizsgaközpontnál 28 nyelvből szervezhető online nyelvvizsga. A hírről itt olvashattok bővebben.
Magyar egyetemek a felsőoktatási világrangsoron
Megjelent a Times Higher Education (THE) által az ENSZ fenntartható fejlődési céljai alapján összeállított világrangsor. A hazai egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem szerepelt a legjobb helyen.
Közel százezer diák maradhat ki március óta az oktatásból
Kiderült, mekkora lehet azoknak a diákoknak a száma, akik digitális eszközök hiányában nem tudnak részt venni a távoktatásban. Ezt a cikket itt olvashatjátok el. Ha az egész világot nézzük, ez a szám milliós nagyságú.
Iskolák újranyitása: még ebben a tanévben, vagy csak szeptembertől lenne jó ötlet?
Ahogyan az érettségi döntésben, úgy az iskolák kinyitásában is eltérő tervek, intézkedések vannak folyamatban. Megnéztük, mit lehet tudni az egyes országokról, hol miként döntenek a kérdésben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).