Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megjelent a Times Higher Education (THE) által az ENSZ fenntartható fejlődési céljai alapján összeállított világrangsor. A hazai egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem szerepelt a legjobb helyen.
85 országból 766 egyetem került fel a Times Higher Education (THE) legfrisseb listájára, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja az ENSZ által megfogalmazott fenntartható fejlődési célok alapján. A lista készítői vizsgálták az egyetemeken folyó oktatáson túl a kapcsolódó kutatási eredményeket, az intézményi működés jó gyakorlatait és minden olyan egyéb tevékenységet, amely az egyetem szűkebb-tágabb környezetében is kifejti értékteremtő hatását, az ismeretterjesztéstől a kormányzati szakértő munkáig.
A 17 mért területen elért eredményt összesítő listán a magyar egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt: a 101-200. helyen végzett. Hazai egyetemek közül a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudomány is jelesen szerepelt – az előbbi a 201-300. helyre, az utóbbi pedig a 301-400. helyre tornázta fel magát. A 401-600. helyre sorolták az Eötvös Lorán Tudományegyetemet és a Semmelweis Egyetemet, de a 601+ helyre a Széchenyi István Egyetem is felkerült.
A világrangsort az új-zélandi Aucklandi Egyetem vezeti, amit három ausztráliai egyetem – a Sydney University, a Western Sydney University és a La Trobe University – követ.
Látványos statisztikák: negatív rekord a felsőoktatási felvételin
Sokkal kevesebben jelentkeztek idén felsőoktatásba, mint az elmúlt években. A következő ábrán jól látszanak a különbségek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).