Az idei jelentkezőszám az elmúlt 19 év negatív rekordja a felvételin

Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma 2020-ban az előző évihez képest - írja a keddi Népszava.

  • Eduline/MTI

A lap a jelentkezési adatokat ismertetve azt írja, az idén 91,4 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy 20 ezerrel kevesebben, mint tavaly.

A jelentkezők idei száma az elmúlt 19 év negatív rekordja is: 2001 óta nem voltak olyan kevesen, mint most. Legutóbb hét éve történt hasonló, de az akkori visszaesés sem volt olyan mértékű, mint a mostani: 2013-ban mintegy 15 ezerrel jelentkeztek kevesebben (95 ezren), mint 2012-ben.

A nagyobb felsőoktatási intézmények körében a jelentkezők számának csökkenése az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE) érintette legkevésbé: a tavalyi 24,7 ezerhez képest idén 24,1 ezren próbálnak bejutni az ELTE valamelyik karára. Azonban a Budapesti Műszaki Egyetemre mintegy ezerrel, a Budapesti Gazdasági Egyetemre 1500-zal, a Pécsi Tudományegyetemre 1600-zal, a Szegedi tudományegyetemre 1800-zal, a Debreceni Egyetemre pedig háromezerrel kevesebb hallgató jelentkezett az idén. Ez 10-20 százalék közötti visszaesést jelent. A kisebb egyetemeken rosszabb az arány - írja az újság.

Ezekre a témakörökre készüljetek, ha idén érettségiztek matematikából

Akár megtartják idén a teljes érettségi időszakot, akár nem, az írásbelikre mindenképp készülni kell, ha a héten elfogadják a vizsgák lebonyolításának javaslatát. Összeszedtük, milyen témaköröket érdemes átnézni, hiszen ezek biztosan benne lesznek a feladatsorban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.