Nincs jó megoldás a kérdésben, de nem lesz probléma az idei érettségikkel

A jelenlegi helyzetben csak rossz megoldások közül választhat a kormány az érettségik ügyében – mondja Nahalka István oktatáskutató.

  • Eduline

Nahalka István szerint Magyarországon is kivitelezhető lett volna, hogy az érettségizőket az eddigi eredményeik alapján osztályozzák, ám ez a megoldás sem lett volna tökéletes - mondta el a Népszavának. Abból a szempontból jó lett volna, hogy a vizsgákat nem kellett volna megszervezni, ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, az érettségi eredmények általában jobbak, mint az év végi átlagok, így sok diák rosszabbul járt volna. Ráadásul úgy kapnának érettségi jegyet, hogy az érettségi meg sem történt, valószínűleg ezt is sokan méltánytalannak tartanák. Egyszerűen nincs olyan megoldás, ami ne sértene valamilyen érdeket – fogalmazott.

Az oktatási államtitkár azzal indokolta az írásbelik megtartását, hogy Magyarországon az érettségi jegy egyben felvételi jegy is a felsőoktatásba, az egyetemek pedig nincsenek felkészülve arra, hogy érettségi hiányában saját felvételit szervezzenek. Hozzátette: aki idén nem akar egyetemre menni, annak nem szükséges érettségiznie, vizsgázhat jövőre is.

Arra a kérdésre, a halasztás lehetősége miatt előfordulhat-e, hogy tömegesen maradnak ki diákok az idei érettségiből, Nahalka István úgy felelt: lesznek, akik a halasztás mellett döntenek, de hogy mekkora tömeget fog érinteni, nem lehet előre megmondani. Az oktatáskutató nem tart attól, hogy a március 16-tól életbe lépett digitális tanrend miatt kevésbé tudnak felkészülni az érettségire a diákok, emiatt pedig jelentősen nőhet a sikertelen érettségik száma. Mint mondta, az iskolai felkészítés nem az utóbbi hetekben, hanem már tanév elején elkezdődött, az utolsó hónapokban pedig normál körülmények között is megnő az önálló tanulás szerepe.

Csak írásbeli érettségiket szerveznének idén

A megszokottól eltérően zajlanának majd a 2020-as érettségik - jelentette be a kormány. Döntés még mindig nincs, csak javaslat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.