Tényleg be lehet kerülni a felsőoktatásba 280 ponttal?

Felvételt nyerhettek alap- vagy osztatlan képzésre, ha 280 pontotok van? Fontos kérdésre válaszolunk.

  • Eduline

2020-ban azoknak, akik alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeznek, legalább 280 pontot kell elérniük, akár állami ösztöndíjas, akár önköltséges szakra szeretnének bekerülni. A minimumponthatárba ugyanakkor nem számít bele minden többletpont, csak az emelt szintű éretségiért, a nyelvvizsgáért és az OKJ-s szakképesítésért járó.

Több szakon ugyanakkor ennél magasabb előzetes ponthatárt állapítottak meg az állami ösztöndíjas képzésre vonatkozóan. Jó hír, hogy az idén ezeken a képzéseken is maximum 400 pontra lesz szükségetek - igaz, a végleges ponthatárok az előzetesnél lehetnek magasabbak vagy alacsonyabbak is. Itt találjátok a teljes listát.

Bár a többi alap- és osztatlan szakra elvileg be lehet kerülni 280 ponttal, a jelentkezők száma, pontszáma, illetve a szakos kapacitás alapján kialakuló ponthatár - amelyet az idén július 23-án húznak - általában ennél magasabb. A 2020-as felvételi összes dátumát itt találjátok, az elmúlt évek ponthatárait szakonként itt nézhetitek meg.

A felsőoktatási szakképzéseken alacsonyabb, 240 a minimumponthatár, ebbe ugyanakkor csak az emelt szintű érettségiért járó többletpont számítható bele. A képzésekről itt olvashattok részletesen.

A 2020-as felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Többletpontok a felvételin: ez a legfontosabb szabály

Többletpontot sokféle jogcímen lehet kapni, ugyanakkor a 2020-as felvételin is maximum 100 pontot szerezhettek ilyen módon. Akkor is, ha ennél többre lennétek jogosultak.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.