Palkovics László: maximum 400 pont lesz az állami ösztöndíjas képzések felvételi pontszáma

Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak és a magyar állami ösztöndíjas képzésben megállapított felvételi pontszám maximum 400 pont lesz - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás mai megnyitóján.

  • Eduline/MTI

Ahogy mi is írtunk róla, idén újra emeltek a hallgató normatíván, így 2020-tól további 30 százalékkal emelkednek a hallgatói ösztöndíjak is. Erről bővebben itt olvashattok.

A miniszter megemlítette, hogy fokozatosan nőttek a tanulmányi és szociális ösztöndíjak, az egy főre jutó hallgatói normatíva a 2018. szeptemberi 119 ezerről valamivel több mint 128 ezer forintra nőtt. Ez az összeg idén február elsejétől további 30 százalékkal emelkedik, azaz tanulónként 166 ezer forintra nő - közölte.

Elmondta: a hallgatók 17, az oktatási intézmények és az állam által nyújtott tanulmányi vagy rászorultsági ösztöndíjat tudnak igénybe venni. A felvételi rendszerről hozott kormányzati döntéseknek köszönhetően több hallgató kap esélyt egyetemi vagy főiskolai felvételre - fűzte hozzá az MTI tudósítása szerint. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, nem esett szó.

A duális képzésekről azt mondta, a kormány célja, hogy 2023-ig a releváns területeken a duális képzésben résztvevő hallgatók aránya elérje a 6 százalékot az elsőévesek körében.

Az idei Educatio Kiállításra látogatók az intézmények hallgatóitól és munkatársaitól tájékozódhatnak a hazai szakképző iskolák, egyetemek, főiskolák képzéseiről, felmérhetik felvételi esélyeiket, és megismerhetnek különféle idegennyelv-tanulási, illetve ösztöndíj-lehetőségeket.

A rendezvényen az Oktatási Hivatal munkatársai a felvételi eljárás szabályairól, részleteiről, valamint a diplomások elhelyezkedési esélyeiről tájékoztatják az érdeklődőket, valamint a háromnapos rendezvényen számos, a felsőoktatás új módszereit bemutató eladáson és interaktív programon is rész lehet venni. A szakkiállításon ott lesznek a Diákhitel Központ Zrt. és több diákmunka-szövetkezet munkatársai is.

Felvételizők, figyelem! Ma kezdődik az Educatio kiállítás

2020. január 9-11. között tartják a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amelyen megismerkedhettek magyar és külföldi felsőoktatási intézmények képzéseivel, idegennyelv-tanulási, illetve ösztöndíj-lehetőségekkel.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.