Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hány plusz pontot szerezhettek a felvételin a középfokú és a felsőfokú nyelvvizsgával? Mennyit ér, ha több nyelvvizsgátok is van? Fontos kérdésekre válaszolunk.
A középfokú, B2-es komplex államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványért 28 többletpont, a felsőfokú, C1-es szintén komplex államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványért pedig 40 többletpontot kaphattok a felvételin.
Ha valaki a sajátos nevelési igénye miatt nem tudja letenni a komplex nyelvvizsgát, és erről igazolása is van, a B2-es és a C1-es írásbeli vagy szóbeli részéért is megkaphatja a 28 vagy a 40 többletpontot.
Fontos azonban, hogy a nyelvtudásért maximum 40 többletpont jár akkor is, ha a nyelvvizsgákért kapható pontok összege ezt meghaladná. Vagyis hiába van – két különböző nyelvből – egy B2-es és egy C1-es nyelvvizsgátok is, nem kaptok érte 68 pontot, csak 40-et. Ha pedig egy adott idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi alapján is jogosultak lennétek többletpontra, akkor a többletpontokat csak egyszer, a számátokra kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapjátok meg.
Arról, hogy mennyibe kerülnek a legnépszerűbb középfokú általános nyelvvizsgák itt, a felsőfokú nyelvizsgák árairól pedig itt tudtok tájékozódni. Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, hogy mire kaphattok még többletpontot, akkor itt megnézhetitek a teljes listát.
A 2020-as egyetemi, főiskolai felvételiről a legfrisebb cikkeinket itt olvashatjátok.
Ennyi többletpontot kaphattok az OKJ-s bizonyítványokért a felvételin - itt vannak a részletek
Már van egy OKJ-s bizonyítványotok és szeretnétek egyetemre vagy főiskolára jelentkezni? Mutatjuk, mennyit ér a szakképesítés.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).