Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Budapesti Corvinus Egyetemen is kezdetét vette a keresztféléves felvételi, de már a februárban induló képzésekre is vonatkozik az új szabály – vagyis az állami ösztöndíj helyett a Corvinus Ösztöndíjprogramra lehet jelentkezni. Ennek köszönhetően továbbra is lesznek tandíjmentes helyek, viszont drágulnak az önköltséges képzések.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, július 1-től hivatalosan is alapítványi fenntartásba került a Budapesti Corvinus Egyetem. Ez azt jelenti, hogy az állami ösztöndíjas képzések helyett, az egyetem által finanszírozott ösztöndíjas képzéseket indítanak. Az ösztöndíj forrását pedig a Corvinus fenntartója, azaz a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány biztosítja.
Hogyan tudtok jelentkezni a Corvinus Ösztöndíjprogramban meghirdetett képzésekre?
A Budapesti Corvinus Egyetem a keresztféléves felvételin csak mesterképzéseket indít. A többi intézményhez hasonlóan, a Corvinus esetében is a felsőoktatási felvételi jelentkezés során – az E-felvételi rendszerben – kell megjelölnötök, hogy milyen finanszírozási formában szeretnétek felsőoktatási tanulmányokat folytatni. Ebben az esetben az „A” betűjeles képzés jelenti a Corvinus Ösztöndíjjal támogatott képzéseket, a „K” pedig értelemszerűen az önköltséges finanszírozási formát.
Fontos, hogy a Corvinus a központi felvételi eljáráson kívül nem folytat külön ösztöndíjbírálatot, vagyis a pályázathoz a felvételi eljárásban kötelezően benyújtandó dokumentumokon túl egyéb dokumentumot nem kérnek, és az elbírálás is megegyezik a felvételi eljárás általános bírálati szempontjaival.

Miben tér el ez az ösztöndíj a hagyományos állami támogatástól?
A besorolási határozatban feltüntetik, hogy pontosan mit is jelent ez a hagyományos államilag támogatott képzésekkel szemben. Az „A” finanszírozási formára felvételt nyert jelentkezők esetében ugyanis a besorolási döntés tartalmazza, hogy a jelentkezők a felsőoktatási törvény szerinti önköltséges finanszírozási formára, Corvinus Ösztöndíjprogram keretében nyertek felvételt – olvasható a felvi.hu-n.
Vagyis tulajdonképpen az „A” betűjelű képzésre felvett hallgatók is önköltséges finanszírozási formára nyernek felvételt, de a Corvinus Ösztöndíjnak köszönhetően ezen hallgatók esetében a fizetendő féléves díjat átvállalja az egyetem. Az egyetem a Corvinus Ösztöndíjat elnyert hallgatókkal ösztöndíj feltételeire kiterjedő képzési szerződést köt.
Hányan kapják meg az ösztöndíjat?
A Corvinus Ösztöndíjasok aránya megegyezik a korábbi években megszokott államilag támogatottak arányával, tehát az egyetemen még mindig a támogatott hallgatók lesznek többségben az önköltséges társaikkal szemben - mondta korábban az egyetem.
Fontos változás azonban, hogy a tandíjak az eddigiekben megszokottakhoz képest emelkednek például – tavaly a keresztféléves felvételin a Gazdálkodástudományi Karon meghirdetett képzésekért félévente 395 ezer forintot kellett fizetni, ezzel szemben 2020. februárjától ugyanezeken a szakokon már 450 ezer forintot kell majd félévente kifizetniük a hallgatóknak.
Folyamatban a Corvinus átalakítása: a tandíjemelés elkerülhetetlen
Még mindig sok kérdés van a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) diákjaiban és az oktatókban is az intézmény átalakulása kapcsán. Azonban a mostani álláspont szerint egy valami szinte biztosra vehető: a tandíjemelés elkerülhetetlen lesz.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.