Hivatalosan is alapítványi fenntartásba került a Budapesti Corvinus Egyetem

Július 1-től az állam által létrehozott Maecenas Universitatis Corvini vagyonkezelő alapítvány a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartója.

  • Eduline

Az elmúlt hónapokban minden szükséges jogi és gazdasági előkészítő folyamat lezajlott a sikeres átálláshoz; az Országgyűlés megalkotta a szükséges jogszabályokat, májusban megtörtént az új fenntartó cégbírósági bejegyzése, majd sor került az alapító vagyonként szolgáló Richter és Mol részvények állam általi átadására is. Ezzel párhuzamosan az egyetemen oktató-kutató-tanári, valamint adminisztratív munkakörökben dolgozók munkaszerződéseinek megkötése is megvalósult – olvasható az intézmény hétfői közleményében.

Hozzáteszik: a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói jogai az Információs és Technológiai Minisztériumtól július 1-jén átkerülnek az állam által létrehozott Maecenas Universitatis Corvini vagyonkezelő alapítványhoz.

„Az egyetem alapító okiratának értelmében az egyetem felelős vezetői a rektor, a kancellár, valamint új szereplőként az elnök lesznek. Az elnöki tisztség létrehozását az indokolja, hogy a Corvinus megújulásának érdekében több területet kell a legmagasabb szinten irányítani, stratégiát kell készíteni, irányítani kell a megújulást, nemzetközi szinten kell építeni az egyetem kapcsolatait, fejleszteni kell a diákoknak nyújtott szolgáltatások színvonalát, működtetni kell az alumni szervezetet és fejleszteni a vállalati kapcsolatokat. A Budapesti Corvinus Egyetem első elnöke Anthony Radev lesz, aki 22 évig volt a McKinsey & Company igazgatója, a McKinsey pénzügyi intézeti munkacsoportját irányította Kelet-Európában. Munkáját segíteni fogja az elnöki testület, amelynek tagjai az elnök mellett a rektor, a kancellár, továbbá mindazok, akiket állandó vagy eseti jelleggel meghív” – írják.

Átalakul a Corvinus: mindenki ugyanazt a munkakört látja el, amit eddig

Az új munkaszerződések csak azokban a pontokban térnek el a korábbiaktól, ahol a munka törvénykönyve is eltér a közalkalmazottakra vonatkozó szabályoktól - mondta a Magyar Hírlapnak Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, aki úgy véli, az oktatás és a kutatás zavartalanul folyt az átalakuló intézményben.

A közleményben az áll: az egyetem vezető testülete a szenátus marad, amely meghatározza a felsőoktatási intézmény oktatási és kutatási feladatait, a szenátust változatlanul delegált, választott, valamint hivataluknál fogva jogosult tagok alkotják. A szenátust továbbra is a rektor irányítja, a jelenlegi intézményvezető Lánczi András mandátuma a törvény erejénél fogva egy évvel meghosszabbodott. A kancellár felel továbbra is az egyetem hosszútávon fenntartható gazdasági működéséért, a posztot továbbra is Pavlik Lívia tölti be.

Az alapítvány feladata a BCE alapítói, fenntartói jogainak gyakorlása, működési feltételeinek, intézményfejlesztési céljainak megvalósítása, ennek érdekében kezeli az alapító, valamint az alapítványhoz csatlakozók által nyújtott vagyont.  Kiemelik: a Corvinus a jövőben is gazdaság-, társadalom- és közgazdaságtudományi egyetem marad.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.