Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Még mindig sok kérdés van a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) diákjaiban és az oktatókban is az intézmény átalakulása kapcsán. Azonban a mostani álláspont szerint egy valami szinte biztosra vehető: a tandíjemelés elkerülhetetlen lesz.
Ahogy már többször is írtunk róla, a Budapesti Corvinus Egyetemre nagy átalakítás vár idén: az intézmény kikerül a közvetlen minisztériumi fenntartás alól, nyáron már egy állami alapítású közhasznú alapítvány működtetheti tovább.
2020-ban már nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek. Ennek helyére ugyan létrehozzák a Corvinus-ösztöndíjat, ám az egyetem vezetése által is elismert cél az, hogy a jövőben emelkedjen a tandíjas hallgatók aránya.
Nagy Ákos, a BCE hallgatói szakszervezetének képviselője szerint a hallgatókat tavaly teljesen váratlanul érte az átalakítás híre, és azóta sincs diskurzus - írja a Népszava.
Bihari Péter közgazdász, a BCE oktatója szerint noha az egyetem vezetése hangsúlyozta, hogy az állami ösztöndíjak, még ha máshogy nevezik is őket, a mostani arányukban megmaradnak, arról semmilyen információ nincs, hogy ezek milyen időhorizonton maradnak fenn. - Lehet, hogy az induláskor még nem, vagy csak alig változik az állami férőhelyek száma, ám lehetséges, hogy aztán folyamatosan csökkenni fognak – mondta. Úgy véli, az egyetem gazdasági háttere elkerülhetetlenné teszi a hallgatói tandíjak jövőbeni emelkedését. A hozzáférés az egyetemi helyekhez ezzel is korlátozódni fog. Hangsúlyozta: nagy szükség lenne arra, hogy a folyamatról minél több szakmai vitát rendezzenek.
Csak így kerülhet a világ kétszáz legjobb egyeteme közé a Corvinus az államtitkár szerint
Az alapítványi konstrukcióban lehetséges elérni, hogy a Corvinus belátható időn belül a világ kétszáz legjobb egyeteme közé kerüljön - ezt mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.