Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Nem érettségiztethet a 2019/2020-as tanévben a fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium az idei érettségi körül kialakult problémák miatt - írja az Index.
A lapnak ezt Tóth Gábor igazgató is megerősítette, akinek az intézményvezetői megbízását augusztus 15-i hatállyal visszavonták.
Az Index azt írja, szombaton az egyik szinyeis zárt csoportban megjelent egy bejegyzés, mely szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium esti tagozatának idei érettségije körüli botrány miatt egy tanévre megvonták a teljes iskola érettségi vizsgaszervezési jogát. Vagyis a következő tanévben a nappali tagozatos végzősök sem tudnak majd érettségizni a gimnáziumban.
Ahogy arról korábban a hvg.hu és az Index is írt, tizenöt diák érettségi vizsgáját utólag megsemmisítette a vizsgabizottság a gimnáziumban - a különböző iskolákból a Szinyei esti tagozatára érkező diákoknak a sikeres vizsga után jelezték, hogy egy-egy tantárgyból még az érettségi előtt különbözeti vizsgát kellett volna tenniük.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az iskola hibázott, hogy érettségizni engedte a tizenöt érintett diákot.
Tóth Gábor az Indexnek azt mondta, szerinte törvényileg rossz a rendelkezés a felnőttoktatásra vonatkozó pedagógiai programban, amit az előző intézményegységi vezető írt meg. Ezt - tette hozzá - az Oktatási Hivatal korábban meg is vizsgálta, és nem talált semmilyen törvényellenességet. Az iskola vezetősége eszerint dolgozott, azt gondolták, minden rendben van.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.