Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Az idei szövegértési feladatsor nehezebb mint a tavalyi, száraz szöveget kaptak a középszinten vizsgázók - mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár.
A középszintű magyarérettségin a diákoknak összesen 240 percük van a feladatok megoldására. Először az első feladatlapot kapják meg, amelyen egy szövegértési feladatsort és egy érvelést/gyakorlati szövegalkotási feladatot találnak, erre 90 percet kapnak – az idő leteltével a felügyelő tanár összegyűjti a dolgozatokat.
A szövegértési feladat szövege egy (esetleg két, egymással összefüggő), 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveg, publicisztikai mű vagy ezek részlete. Az érettségizőknek értelmezniük kell a szöveget, majd az alapján különböző feladatokat kell megoldaniuk.
A középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsoráról itt találjátok az első infókat.
Az érvelésről és a gyakorlati szövegalkotásról pedig itt olvashattok.
Egy novellát, egy József Attila- és egy Radnóti-verset is kaptak magyarból a középszinten érettségizők
Egy Mándy Iván-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak az érettségizők a középszintű írásbeli második részében.
Az Eduline által megkérdezetett szaktanár szerint az idei feladatsor nehezebb, mint a tavalyi, bár a játékról szól, a szöveg száraz. "Maximális pontszámúra megoldani valószínűleg nehéz lesz, és több időt fog elvenni, mint a korábbi évek feladatai" - mondta el az Eduline által megkérdezett szaktanár. Kiemelte: bár van a szöveg alatt lábjegyzet, az érettségi izgalmai között nem biztos, hogy a vizsgázók könnyen tudják majd értelmezni.
Itt az első infó a magyarérettségi feladatairól: játékról szóló szöveget kell értelmezniük a diákoknak
A játék fogalmáról szóló szöveget kell elolvasniuk és értelmezniük a diákoknak a középszintű magyarérettségi első részében - tudta meg az Eduline.
Egy novellát, egy József Attila- és egy Radnóti-verset is kaptak magyarból a középszinten érettségizők
Egy Mándy Iván-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak az érettségizők a középszintű írásbeli második részében.
A szövegértéshez tartozó kérdéssorral kapcsolatban elmondta, a feladatok a középszintű tudást kérik vissza, így az akkora gondot nem jelenthet a diákoknak, ha sikerül értelmezniük a szöveget.
Itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat a magyarérettségiről:
Indul a 2019-es magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!
Hétfő reggel a közép- és emelt szintű magyarvizsgával kezdődik a 2019-es tavaszi érettségi szezon legfontosabb hete: reggel nyolckor több tízezer diák kezdi megoldani a magyarérettségit. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos információt megtaláltok a feladatokról, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal. Kövessétek az eseményeket az Eduline-nal!
Szinkronizált filmekről is írhatnak érvelést a diákok a magyarérettségi első részében
Aktuális témát is kaptak a diákok a középszintű magyarérettségi első feladatsorának szövegalkotási részében.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.