Felvételizők, figyelem! Ezeket kell tudnotok az előzetes ponthatárokról

Összesen negyvenegy alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt a 2019-es felvételin, ezek közül a kiválasztott szakotok ponthatárát (ha hirdettek meg) mindenképpen el kell érnetek, ha államilag támogatott képzésre szeretnétek bejutni. De mit várhattok a hivatalos ponthatárhúzáson, mennyire térhetnek el a végleges pontok az előzetes ponthatártól?

  • Eduline

December óta elérhető az a lista, amelyen láthatjátok az idei felvételire vonatkozó előzetes ponthatárokat. Ezekre csak akkor kerülhettek be állami ösztöndíjasként, ha a meghirdetett ponthatárt eléritek. Ezen felül pedig a végleges ponthatárt is meg kell céloznotok, ami a hivatalos ponthatárhúzáson derül ki a nyáron.

Milyen szakokon van előzetes ponthatár?

Összesen negyvenegy alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, köztük például a népszerű gazdasági képzéseken, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi, fogorvosi és jogi képzésen is.

Fontos: az előző években előfordult, hogy az előzetes ponthatárokon módosítottak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján. Az akár 30-40-es pontos emelkedéstől a néhány pontosig bármi előfordulhat - az előző évek alapján - egyes szakokon. Ugyanakkor jellemző az is, hogy nem változik a végleges ponthatár az előzeteshez képest. Ha megnéznétek a tavalyi pontokat, itt megtehetitek. De mindenekelőtt jó hír, hogy idén az előzetes ponthatárok több szakon is jóval alacsonyabbak, mint a tavalyiak.

A 2019-es felvételiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.

Jó hír a felvételizőknek: több szakon is csökkentették a 2019-es előzetes ponthatárokat

Mit lehet tudni a 2019-es felvételi előzetes ponthatárairól? Olvasói kérdésre válaszolunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.