Szombaton lesz az idei próbaérettségi, így vehettek részt rajta akkor is, ha nem jelentkeztetek
Idén is megszervezi az ingyenes próbaérettségi napját a Studium Generale. Mutatjuk a részleteket.
Idén is megszervezi az ingyenes próbaérettségi napját a Studium Generale. Mutatjuk a részleteket.
Székács Linda
Hetente több százezren fordulnak háziorvoshoz légúti fertőzéssel, de az influenza is komoly járványhelyzetet okoz. Fontos a védekezés, különösen a gyerekek között dolgozó pedagógusoknak.
Tornyos Kata
Az esküdtszék bűnösnek találta gondatlanságból elkövetett emberölésben azt a michigani édesanyát, akinek fia 2021-ben 4 iskolatársát is megölte egy lövöldözés során az amerikai Oxfordban.
Eduline
Bár még van egy kicsi idő a középiskolai jelentkezések leadásáig, azt jó, ha tudjátok, hogy ha a szakképzésben tanulók tanulmányi ösztöndíjat is kapnak.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen másfélszeresére nőtt az állami ösztöndíjas helyek száma az idei felvételi eljárásban.
Csütörtök éjfélkor lejár a határidő.
Székács Linda
A GKI számításai szerint a magyarok fogyasztották tavaly a legkevesebbet az uniós tagországok közül.
Február 15-ig lehet jelentkezni a 2024 szeptemberében induló képzésekre. Ha még nem adtátok le a jelentkezéseket, nem árt sietnetek, mert a határidőig picivel több, mint egy hetetek maradt.
Diszkrimináció a szakszervezetek szerint, ha a státusztörvény miatt felmondó, majd a pályára később mégis visszatérni akaró pedagógust nem vesznek fel a tankerületek.
Az egyik iskolában tanévenként 4 nap, míg egy másikban félévenként 15 – intézményenként eltérhet, hogy hány napot igazolhat a szülő, de abban is óriási különbségek vannak az egyes iskolák között, hogy online vagy papíron kell leadni az orvosi az igazolást, vagy éppen ki igazolhat le egy pár napos náthát.
A világhírű női pilóta 1937-ben tűnt el, amikor arra vállalkozott, hogy körberepüli a Földet.
Székács Linda
Egy év alatt 3507-ről 2060-ra csökkentette az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógusképzéseinek keretszámát, de nem az ELTE az egyetlen intézmény, ahol nagyot csökkentek az elérhető férőhelyek, míg más egyetemeken feltűnően sokkal nőttek.
Székács Linda
A jövő szakmái közül előreláthatóan azok lesznek a legfontosabbak, amelyek adatokkal, információkkal és kontrollal foglalkoznak. Az egyetemeknek pedig lépést kell tartaniuk a folyamatos fejlődésekkel, hogy az aktuális tudást a hallgatók megfelelően el tudják sajátítani.
Ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást indítanak Országos Erdészeti Egyesület és az Erdei Iskolák szervezésében, hogy segítsék a diákok környezeti nevelését.
A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.
Székács Linda
Az oktatáskutatók szerint megfelelő előkészítés után szükség lenne a szétaprózott iskolarendszer átalakítására, de a hogyan nagyon nem mindegy.
A program célja a fenntarthatóságra nevelés segítése.
Eduline/MTI
A Semmelweis Egyetemen idén 130 férőhellyel növelték az állami ösztöndíjas helyeket.
A béremeléssel kapcsolatos cikkeket álhíreknek és "rosszindulatú sejtéseknek" találják.
Székács Linda
A jogosítvány megszerzésére készültök? A következő 8 kérdésünkkel tesztelhetitek, hogy mennyire ismeritek a közlekedési szabályokat.