BM: A hamarosan nyugdíjba vonuló pedagógusoknak is jár a béremelés

A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.

  • Székács Linda

A BM közleménye szerint "méltatlan helyzetbe kerültek azok a pedagógusok, akik 2023. szeptember 15. és 2023. december 31. között nyugdíjba vonulásuk okán megkezdték felmentési idejük letöltését, így jogviszonyuk nem alakult át. Ezért az új jogviszony szerinti új illetmények megállapítása rájuk nem vonatkozott, ezen a jogcímen fizetésemelésben nem részesülhettek."

Ahogy arról korábban már az Eduline-on is beszámoltunk, január végén megkapták az új szerződéseiket a pedagógusok, melyek szerint a béreik összege ettől kezdve nem lehet alacsonyabb, mint

  • gyakornok esetén bruttó 528 800 forint (32,2 százalékos emelés)
  • pedagógus I. kategóriában bruttó 538 ezer forint (31,2 százalékos emelés)
  • pedagógus II. kategóriában bruttó 555 ezer forint (29,1 százalékos emelés)
  • mesterpedagógus kategóriában  bruttó 630 ezer forint (21,2 százalékos emelés)
  • a kutatótanárok esetében pedig bruttó 750 ezer forint (19 százalékos emelés).

A hamarosan nyugdíjba vonulók viszont kimaradtak a béremelésből, mint kiderült azért, mert nem sorolták át őket az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba, és így a béremelés sem vonatkozik rájuk.

"Ledolgoztam negyven évet a köznevelésben, de nekem egy forint nem jár a nagy csinndarattával bejelentett 32 százalékos béremelésből. Miért? Mert hamarosan nyugdíjba megyek" - nyilatkozta a Népszavának az egyik érintett.

A kialakult helyzetért Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón a szakszervezeteket tette felelőssé, állítása szerint ugyanis korábban kifejezetten ők kérték, hogy a hamarosan nyugdíjba vonuló pedagógusoknak ne kelljen státuszt váltani. Hozzátette: ennek ellenére a kormány azon dolgozik, hogy valamilyen formában az érintett, hamarosan nyugdíjba vonuló pedagógusok is részesüljenek a béremelésben, bár erre ígéretet nem tett.

A BM friss közleménye szerint azonban Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján a munkáltatóknak január elsejétől egyoldalú kötelezettségvállalással biztosítaniuk kell a pedagógus I., a pedagógus II. vagy a mesterpedagógus fokozatban az adott sáv alsó értékének megfelelő összegű, de legalább 10 százalék mértékű fizetésemelést az érintett 389 pedagógusnak is.

Az érintetteket a tankerületek tájékoztatták a miniszter döntéséről.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.