Rendkívüli: 2019-től jöhet a rövidebb nyári szünet
Erről maga Palkovics László beszélt egy ma megjelent interjúban.
Erről maga Palkovics László beszélt egy ma megjelent interjúban.
eduline/mti
Ősztől a szakgimnáziumot megkezdők számára eljöhet a vendéghallgatói ingázás ideje, ha később más tárgyból szeretnének érettségit tenni- derül ki Palkovics László oktatási államtitkárral készült interjúból. Az összevont, új természettudományos tárgy kidolgozása a tanárok feladata lesz. Az államtitkár egyértelmű sikerekről beszélt az oktatás finanszírozása kapcsán, úgy véli, hogy a jövőbeli működésben sem lesz hiány. Az önkormányzatokkal közös rendszer felszámolása is tiszta viszonyokat teremt szerinte, így elégedetlenség esetén egyértelműen az állam ellen lehet tüntetni.
Unyatyinszki György
Megjelent a 2016/17-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet hétfőn a Magyar Közlönyben, a következő tanévben több tematikus hét is lesz majd az iskolákban.
MTI
Hogy érzitek, Magyarországon elég iskolai szünet van, vagy lehetne több is? Persze, tudjuk a választ, de vessünk egy pillantást a többi európai ország iskolai szokásaira. Egyáltalán nem vagyunk rossz helyzetben, de lehetne jobb is.
Eduline
Sokan rá sem néznek a könyvekre a nyári szünetben, ám a megkérdezettek 40 százaléka szokott tanulni hetente pár órát.
MTI
Ha a nyári hőségben vízpartra kívánkoztok, de már nem futja a zsebpénzből strandbelépőre, itt a három legjobb ingyenes szabadstrand Budapest környékéről.
Eduline
Már javában zajlik a fesztiválszezon, összegyűjtöttünk tizenkét alkalmazást, amit érdemes letöltenetek, mielőtt felragasztjátok a karszalagot.
Eduline
Harry Potter vagy Abigél? A Pál utcai fiúk vagy az Iskola a határon? Mondjátok el nekünk, melyik a kedvencetek az iskolákban játszódó ifjúsági regényekből!
Eduline
A sok éjszakai tanulás után végre kezetekbe vettétek az érettségi bizonyítványt és a július 23-ai ponthatárhúzásig nem tudjátok, mit kezdjetek magatokkal? Használjátok ki az időt, mutatunk öt dolgot, amit meg kell tennetek az egyetem előtt!
Eduline
Már csak egy évetek van az egyetemből, főiskolából, ezért ezen a nyáron pihennétek, szórakoznátok? Adunk öt tippet hozzá.
Eduline
Éppen csak elkezdődött a nyári szünet, de máris azt kérdezgetik a szülők, nagyszülők, hogy mihez fogsz kezdeni az elkövetkező két hónapban? A legidegesítőbb mondatokból válogattunk.
Eduline
Utazásra vagy akár bulizásra is sok jó mobilapp van, amit ingyen is le tudtok tölteni.
Eduline
Megváltoztatnák a nyári szünet hosszát, a közszolgálati egyetemet bojkottálják az akadémikusok és bemutattuk, milyen szakmákban helyezkedhettek el a legnépszerűbb szakokon szerzett diplomával.
Eduline
Itt a nyár, ti pedig alig várjátok már, hogy újra világot láthassatok? Ha az utazás a kedvenc hobbitok, ezt a tesztet nektek találták ki.
Eduline
Hasznosan szeretnétek eltölteni a nyári szünetet? Önkénteskedjetek táborokban, állatmenhelyeken, építkezéseken, egy külföldi biofarmon vagy egy kulturális szervezetnél.
Eduline
A tanév rendjének átgondolása indokolt, azonban szigorúan össze kellene kötni a tananyag mennyiségének és így a tanítási napok számának csökkentésével a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint.
MTI
Átgondolná a kormány a hosszú nyári szünetet valamint a tanítási napok átrendezését – mondta el Czunyiné Bertalan Judit az ATV reggeli műsorában.
Eduline
Nem mindennapi házifeladat-listát adott diákjainak egy olasz tanár.
Eduline
Beszámoltunk arról, hogy milyen szakok szűnnek meg 2016-ra. Megnéztük, milyen lesz a középszintű szóbeli érettségi, és milyen ponthatárokra számíthattok a legnépszerűbb képzéseken. Bemutattuk a legmenőbb nyári táborokat, tippeket adtunk az olcsó nyaraláshoz, és összefoglaltuk a nyári diákmunkával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A hét hírei és cikkei.
Eduline
Megmutatjuk, hol találtok olcsó repjegyeket, hogyan utazzatok vonat helyett telekocsival, és hogyan aludjatok olcsón más kanapéján.
Eduline