Le tudjátok írni ezt a nyolc szót? Nehéz helyesírási teszt
A kérdés annyi: egybe, külön vagy kötőjellel?
A kérdés annyi: egybe, külön vagy kötőjellel?
Ha matek, akkor nekünk az egyik kedvencünk az átváltás, most azonban nem mértékegységek között kell váltani. Jöjjenek a római számok.
A kérdés megint nem bonyolult: el kell döntenetek, hogy a megadott országok közül melyiknek nagyobb a területe.
A kérdés most is nagyon egyszerű: ti felismeritek a magyar városokat egy részletük alapján?
Az évszámok legjavából válogattunk.
Azért adtunk némi segítséget, két név közül kell kiválasztani a festmény szereplőjét.
Ki volt a példaképe a költőnek? Melyik politikai pártnak volt az alapító tagja? Többek között ezekre kérdezünk rá ebben a tesztben.
Zárjátok történelemteszttel a napot.
És azt tudjátok, hogy kinek a nyelvújító szavai ezek: füzet, kedvenc, alkalom, féltékeny, magány?
Az emberi test alapvető funkcióiról, felépítéséről és működéséről kérdezünk benneteket.
Újabb tíz régi magyar szót hoztunk nektek, amelyek között kifejezetten olyanok szerepelnek, amiket ma is használunk, csak más jelentésben. Vagy mégsem?
Különböző rendeleteket, csatákat válogattunk nektek, melyekről talán órán sem hallottatok még. Vagy mégis?
Ha arról kérdeznek benneteket, jó-e a logikátok, mindig gondolkozás nélkül rá tudjátok vágni, hogy igen?
William Golding, Daniel Defoe, Jonathan Swift, Emily Bronte - négy válaszlehetőség, egy helyes válasz.
Lássuk, mennyi idő alatt tudjátok, megoldani ezt a matekpéldát.
Az emberi test témaköréből válogattunk nektek kérdéseket. Alapvető funkciókról, folyamatokról van bennük szó, amik viszont nem biztos, hogy mindenki számára egyértelműek.
Lássuk, átmennétek-e a bioszérettségin, ha ma lenne.