300 millió forintot kapnak az egyetemek a kollégiumok korszerűsítésére
Az államtitkár szerint a cél, hogy a kollégisták jól érezzék magukat és tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni.
Az államtitkár szerint a cél, hogy a kollégisták jól érezzék magukat és tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni.
Jellemzően 9 és 22 ezer forint közötti havi díjat kérnek el.
A frissen felvett hallgatók számára augusztus elején indul a kollégiumi jelentkezés. A helyek száma korlátozott, a jelentkezés pedig több hivatalos dokumentumhoz kötött. Összegyűjtöttük, milyen iratokra lehet szükséged, hogy sikeres legyen a pályázatod.
A következő félévben a kollégiumi díjak jellemzően havi 9.000 és 22.000 forint között alakulnak, azonban az önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak ennél magasabb összeggel is számolniuk kell.
A nyári időszakban, amikor sok egyetemista a szakmai gyakorlat vagy más elfoglaltságok miatt nem tud hazaköltözni, az egyik legégetőbb kérdés a megfizethető lakhatás megtalálása. Budapesten az albérletárak már jó ideje az egekben járnak és sok diák számára egyre inkább elérhetetlenné válik egy megfelelő otthon bérlése. Ezért megnéztük, hogy mennyibe kerülnek idén a nyári kollégiumok.
Lecsökkentett formában valósulhat meg a budapesti Diákváros projekt, legalábbis erre utalnak azok a vázlatszintű tervek, amelyeket a kormányzat mutatott be nemrég. A magyar állam ugyanis már most kisajátította a Diákváros területeit.
A fiú borotvahabot kent a kilincsre, amibe a tanár belenyúlt.
Egyéb más leletek mellett.
A kulturális és innovációs miniszter szerint férőhelybővítésre van szükség az egyetemi városokban.
Kiknek való a technikum? Kipróbáltuk, hogyan tud egy kollégista rendesen étkezni heti 10 ezer forintból. Mutatjuk a hét legfontosabb híreit.
Tételezzük fel, hogy hónap vége van. Az ösztöndíjból már nincs sok a számlánkon. Kipróbáltuk, hogy heti 10 ezer forintból mennyire változatosan lehet enni . Azt hiszem nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, nem volt egyszerű.
Vannak, akik a tanévkezdés első napjaiban azon dolgoztak, hogy lakhatóvá tegyék a gyerekük kollégiumi szobáját.
A szülők most új matracokra gyűjtenek a gyerekeik számára.
Az egyetemi felvételit követően az egyik legfontosabb és vélhetően legnagyobb kihívás a megfelelő lakhatás megtalálása. Összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok a lakásárakról, a kollégiumi jelentkezésről és arról, milyen megoldások vannak, ha ezek közül egyik sem jön össze.
A legtöbb helyen augusztus elejéig várják az egyetemek a kollégiumaikba való jelentkezést. Bár már a kollégium is egyre drágább, de még így is sokkal megfizethetőbb egy ottani szoba bérlése, mint egy albérlet fenntartása. Mutatjuk az ország legnépszerűbb egyetemeinek kollégiumi díjait.
Mutatjuk, milyen hivatalos iratokat kell beszereznetek, ha albérlet helyett inkább a kollégium mellett döntenétek.
144 férőhelyes és 72 szobás diákszálló épül majd a Villányi útra.
Vége a félévnek, de nem akartok hazaköltözni a nyárra? A legtöbb egyetem a szünetben is biztosít lakhatást a hallgatók számára. Mutatjuk, milyen árakkal kell számolnotok, ha a nyári kollégiumot választjátok.
A kelenföldi Rimaszombati úton lévő épületet korábban kollégiumként használták, most a 6,5 milliárd forintért árulják.