Ekkortól érhetitek el a középiskolai felvételi tájékoztatókat
Ezekből tudhatjátok meg többek között azt is, hogy a szimpatikus intézmények kérik-e a központi felvételi megírását tőletek.
Ezekből tudhatjátok meg többek között azt is, hogy a szimpatikus intézmények kérik-e a központi felvételi megírását tőletek.
Székács Linda
A napokban jelent meg a felvételi tájékoztató kiegészítése, amiben többek között egyes egyetemek új képzéseit és azok felvételi követelményeit is megtalálhatjátok. Itt az összes fontos infó.
Eduline
Október végén indult el a 2023-as középiskolai felvételi, az iskolák ugyanis nyilvánosságra hozták a következő tanévben induló tanulmányi területeiket. De mi lesz a következő fontos teendő? Mutatjuk.
Eduline
Bár még csak most kezdődött a tanév, hamarosan jön a leendő középiskolások első fontos teendője: a tájékozódás. Mutatjuk, meddig kell nyilvánosságra hozniuk az iskoláknak a tájékoztatójukat.
Eduline
Mint minden évben, idén is megjelent a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése. A változások miatt érdemes újra tanulmányozni a jelentkezési szabályokat és a meghirdetett szakok listáját.
Eduline
Ezen a felületen elérhetőek a középiskolák felvételi tájékoztatói.
Bezzeg Hanna
Több gimnázium és technikum már közzétette a 2022/2023-as tanévre szóló felvételi tájékoztatóját.
Bezzeg Hanna
Mint minden évben, idén is megjelent a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése. A változások miatt érdemes újra áttanulmányozni a jelentkezési szabályokat és a meghirdetett szakok listáját.
Eduline
Már érdemes nézegetni a kiszemelt középiskolák honlapját. A napokban ugyanis nyilvánosságra hozták a középiskolák a 2021. szeptemberében induló osztályok listáját és a felvételi tájékoztatót
Eduline
Ha a felvételi jelentkezéssel, érettségivel és már pontok összeszámolásával is megvagytok, mi a következő teendő? Kik kapnak hiánypótlási felszólítást, és meddig lehet pótolni a dokumentumokat? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Eduline
Ahogy tegnap már írtunk róla, megjelent a felvételi tájékoztató kiegészítése. Mi változott? Összeszedtük a legfontosabb módosításokat.
Eduline
A felvételi nem csak a diákoknak nagy feladat, hanem a szülőknek is okozhat némi fejtörést. Ezért 2020-ban is megrendezi ingyenes Szülői Nyílt Napját a Studium Generale. Itt vannak a részletek.
Eduline
Mikortól lesz elérhető a 2020-as felvételi tájékoztató és a szeptemberben induló egyetemi, főiskolai képzések listája? Fontos kérdésre válaszolunk.
Eduline
Már érdemes nézegetni a kiszemelt középiskolák honlapját. A napokban ugyanis nyilvánosságra hozták a középiskolák a 2020. szeptemberében induló osztályok listáját és a felvételi tájékoztatót.
Eduline
Mikor kezdődik az őszi szünet az egyetemeken, főiskolákon? Meddig lehet igényelni a diákhitelt? Összegyűjtöttük nektek a következő hetek legfontosabb dátumait a felsőoktatásban.
Eduline
Mikor lesz az őszi érettségi? Hányadikán teszik közzé a középiskolai felvételi tájékoztatót? Itt van az októberi naptár.
Eduline
Elindult a 2019-es felsőoktatási felvételi: mielőtt elkezditek a keresgélést, fontos, hogy tudjátok, mit jelent a képzések leírásában az A, a K, az N vagy éppen az O betű.
Eduline
Közzétették a 2018-as felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését, amelyben új szakokat is találtok.
Eduline
Jövőre jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára, ezért már most szeretnétek tisztában lenni a legfontosabb felsőoktatási fogalmakkal? Cikksorozatunk első részében megmutatjuk, mit jelent a képzések leírásában az A, a K, az N vagy éppen az O betű.
Eduline
Megjelent a keresztféléves felvételi tájékoztatójának kiegészítése, új képzéseket is meghirdettek az egyetemek és főiskolák.
Eduline