Ekkortól érhetitek el a középiskolai felvételi tájékoztatókat

Ezekből tudhatjátok meg többek között azt is, hogy a szimpatikus intézmények kérik-e a központi felvételi megírását tőletek.

  • Székács Linda

A tanév rendje szerint a középiskolák 2023. október 20-án hozzák nyilvánosságra a honlapjukon a felvételi tájékoztatóikat. Ezekben fogjátok megtalálni többek között a jövőre induló tanulmányi területeket, valamint a felvételi kérelmek rangsorolási szempontjait és azt is, hogy kéri-e az adott intézmény a központi felvételi vizsga megírását.

A központi felvételi vizsgákra 2023. november 30-ig jelentkezhettek, a vizsgákat pedig 2024. január 20-án tartják majd a kijelölt intézményekben.

Fontos, hogy ez a jelentkezés és az említett határidők csak írásbeli vizsgákra vonatkoznak. A középiskolákba 2024. február 21-ig adhatjátok le a jelentkezésetek.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.