Ekkor tudjátok meg, milyen középiskolai osztályok indulnak 2024-ben

Jövő héten hivatalosan is elindul a középiskolai felvételi a felvételi tájékoztatók megjelenésével.

  • Székács Linda

Pontosan egy hetük van még a középfokú iskoláknak; október 20-ig kell közzétenniük a felvételi tájékoztatóikat. Az intézmények - vagyis a gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák és szakiskolák - ebben határozzák meg többek között azt, hogy hogyan számolják a hozzájuk jelentkező diákok felvételi pontjait, kérik-e a központi felvételi megírását, tartanak-e szóbeli vizsgákat, és hogy milyen tanulmányi területeket indítanak.

A középiskolai felvételi legfontosabb dátumait ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze nektek, a pontszámításról szóló általános tájékoztatónkat pedig itt olvashatjátok:

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.