Egyre komolyabb a pedagógushiány az óvodákban, a belügyminiszternek írt levelet a Tanítanék
Egy kezdő óvodapedagógus bére nem több, mint 210 ezer forint, így aztán nem csoda, hogy már most súlyos a hiány a szakemberekből – írja a Tanítanék Mozgalom.
Egy kezdő óvodapedagógus bére nem több, mint 210 ezer forint, így aztán nem csoda, hogy már most súlyos a hiány a szakemberekből – írja a Tanítanék Mozgalom.
Eduline
Űrtudományi szakembereket is képez a 2022/2023-as tanévtől az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). A hallgatók a szakirányú továbbképzésen az űrtudomány és az űrtechnológia, az űrélettan és táplálkozás, valamint a nemzetközi jog és az űrgazdaság alapjaival foglalkoznak majd.
Eduline
A napokban döntenek az alapítványi fenntartású egyetemeken az új átsorolási szabályokról. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra számít, hogy a legtöbb szakon puhítanak az előírásokon.
Eduline
Idén négy magyar egyetem került fel az Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsorára, közismert nevén a sanghaji felsőoktatási listára.
Szabó Fruzsina
Egyelőre csak néhány brit iskola tervez három-négy napos tanítási hetet, de jövőre ez általánossá válhat.
Eduline
1926-ban nyílt meg Magyarország első Waldorf-iskolája, amely hét évig működött a Kis-Svábhegyen. Az Országos Waldorf Alumni most a Facebookon osztott meg fotót az iskola egyik diákjának bizonyítványáról.
Eduline
Rengeteg elsős-másodikos gyerek maradt le a koronavírus-járvány miatt, az lett volna a legjobb, ha ők egységesen megismételték volna a 2020/2021-es tanévet – mondta egy gyógypedagógus a Magyar Hangnak.
Eduline
Valószínűleg nem lesz fővárosi népszavazás a kínai Fudan Egyetemről – írja a Népszava.
Eduline
Számításaink szerint 450 ezren buliztak az idei Szigeten, a nyitónap telt házas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem teltházas - mondta a fesztivál főszervezője hétfő este.
Eduline/MTI
Néhány napja írtuk meg, hogy Németországban egységesen 19 fokra fűtik idén télen a középületeket – kivételt egyedül a szociális és az egészségügyi intézmények jelentenek. De hány foknak kell lennie a magyar iskolákban?
Eduline
Még nem döntöttek arról, hogy Kijevben online vagy jelenléti formában indul a 2022/2023-as tanév,
Eduline
Hatalomra jutásuk egyéves évfordulóját ünneplik hétfőn a tálibok Afganisztánban. Egy éve korlátozzák az afgán lányok tanulását.
Eduline/MTI
Idén "az energiaárrobbanás hatása csak részlegesen érinti az egyetemet, így az árváltozások az egyetemi működés megszokott rendjét kevésbé befolyásolják" - így reagált az Eötvös Loránd Tudományegyetem azokra a hírekre, melyek szerint a Természettudományi Karon vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a rezsidrágulás miatt néhány hónapra online oktatásra állnak át.
Eduline
Skócia az első ország a világon, ahol mostantól ingyen lehet hozzájutni a menstruációs termékekhez – az önkormányzatoknak és az oktatási intézményeknek is biztosítaniuk kell a tamponokat és a betéteket.
Eduline
A rezsi emelkedése miatt a kollégiumi díjak is magasabbak lehetnek, de a drágulás az állami ösztöndíjasként tanulók nagy részét nem érinti majd.
Eduline
A tananyag ismétlése nem jó módszer a tanévkezdésre hangolódásra, inkább a napi ritmust kell visszaállítani, és stratégiai játékokat, rejtvényeket, kvízeket játszani.
Eduline
Levelet írt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán dolgozóknak a kar egyik intézetvezetője, aki szerint „csak beszélgetés szintjén” kerültek elő takarékossági ötletek.
Eduline
Két érmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, amelyet jövőre Szegeden tartanak majd meg.
Eduline
Mérnöki csodák következnek a világ minden tájáról. Nézzétek meg a fotókat, és találjátok ki, hol vannak ezek a hidak.
Eduline
Az amerikai egyetemisták is lakhatási problémákkal küzdenek. A bérleti díjak tavaly óta 14 százalékkal emelkedtek az Egyesült Államokban, így sok hallgató csak hitelekből tudja fenntartani magát. Vannak olyanok is, akik pénzügyi okok miatt szorulnak ki a felsőoktatásból.
Tornyos Kata