Egyetem kerekesszékkel: van, aki nem jut el az egyetem összes részére, de nem adja fel

A londoni King’s College mozgáskorlátozott hallgatója szeretné elérni, hogy ne legyenek a történelmi épületben olyan helyek, amit nem tud megközelíteni.

  • Eduline

Naomi Stenning már két éve azon dolgozik, hogy az iskolája vegye komolyabban a mozgáskorlátozott diákok helyzetét, és oldják meg mindenhol az akadálymentesítést. A BBC videója alapján az King’s College nagyon is együttműködő, és szeretnének minél többet tenni az ügy érdekében, de arra hivatkoznak, hogy a történelmi épületek esetében a hozzájárulás megszerzése, az engedélyeztetés körülményesebb.

„Az egyetem rendkívül komolyan veszi a mozgáskorlátozott diákok szükségleteit. Folyamatosan fejlesztjük a kampuszt, hogy minél inkább akadálymentesebb legyen, és már több mint 450 ezer fontot fektettünk a munkálatokba” – hangzott el az iskola képviseletétől.

A szakértők aláhúzzák, hogy mindig van olyan lehetőség, ami a történelmi épületek esetében is megoldást jelent a mozgáskorlátozottak számára.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.