#Egyéb

Vívóbajnok a BMF-en

A Budapesti Műszaki Főiskola hallgatója, Rédli András vívás sportágban aranyérmet szerzett a XXIV. Nyári Universiadén, Thaiföldön.


Tudománnyal a környezeti nevelésért konferencia

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari mérnöki Karának Tanárképző Intézete november 8-9. között rendezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe keretében, Tudománnyal a környezeti nevelésért című konferenciáját, Sopronban. A jelentkezés határideje: szeptember 15.





Ötödik tanévét kezdi meg a Digitális Középiskola

Lezárult a Digitális Középiskola program kísérleti fázisa, hiszen a 2006/2007 tanév befejeztével leérettségizett az első végzős osztály. A Digitális Középiskola program, mely újdonságnak számít, ezentúl általános elfogadott képzésként folytathatja működését.


Információs nap a Pannon Egyetemen

Információs napot rendeznek a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán szeptember 5-én 15 órától a nappali tagozatos hallgatóknak, szeptember 15-én 9 órától a levelező tagozatosoknak. A rendezvény célja, hogy az első éves hallgatók megismerjék az egyetemi élet "szabályrendszereit", képzésük sajátosságait, a kar hét szakja által kínálta lehetőségeket.


A BMF-en többen kezdik az évet mint tavaly

A Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Szenátusa Ünnepi Ülését szeptember 3-án rendezte a Magyar Állami Operaházban, melyet megtisztelt jelenlétével számos hazai és külföldi társintézmény, akadémiai kutatóhely vezetője.



Országos Felsőoktatási Tanévnyitó a Műegyetemen

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szeptember 3-án, hétfőn fél tizenegykor tartja 226. tanévének megnyitó ünnepségét, mely az országos felsőoktatási tanévnyitó ünnepség is. A tanévnyitón ünnepi beszédet mond Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Molnár Károly rektor.


Elkezdődött a gólyatábor Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Főiskolára az idei felvételik után összesen 1571 gólya iratkozhat be az intézménybe, közülük 843-an nappali, 728-an levelező tagozatra. Még a tanévkezdés előtt sokukra vár a már hagyományossá vált gólyatábor, amely szeptember 5-én kezdődött.


Manherz Károly méltatta a ZSKF-et

Manherz Károly a Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) tanévnyitó ünnepségén beszédében az életre, a versenyhelyzetekre felkészítő iskolák jelentőségét hangsúlyozta - a főiskolát is kiemelve -, valamint gratulált a frissen felvett hallgatók jó tanulmányi eredményeihez.



Egymilliárd forintos beruházás és felújítás a győri egyetemen

Egymilliárd forintos beruházási, felújítási program keretében tovább korszerűsödik és bővül az oktatási háttér ez évben a győri Széchenyi István Egyetemen - mondta el Lipi László, az intézmény főmérnöke. Emellett az egyetemen több, saját forrásból finanszírozott beruházás már befejeződött, valamint néhány a következő tanévben készül el.


Megnyitja műemléki védettségű épületeit a Műegyetem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2007-ben is bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napja rendezvénysorozatba. A Műegyetem ismét megnyitja kapuit szeptember 15-16-án, hogy műemléki védettségű épületeit bemutassa és kiállításokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.


Orientációs hét a Pannon Egyetemen

Erasmus ösztöndíjas külföldi hallgatók fogadására szervezett háromnapos programot a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzat (PEHÖK) Külügyi Bizottsága. A rendezvény keretében a diákok megismerhetik az intézményt, valamint Veszprém és a környék nevezetességeit.





Kooperatív nap Veszprémben

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara szakmai napot szervez hallgatóinak, melynek célja, hogy az érdeklődők közelebbről is megismerkedjenek a kooperatív képzési lehetőségekkel.