ITech Challenge 2007 országos vetélkedő felsőoktatási hallgatóknak

Idén immár második alkalommal vehetnek részt a gazdaság iránt érdeklőkő IT-s és műszakis hallgatók az ITech Challenge 2007 országos bajnokságon.

  • Edupress
A bajnokság alapját az EcoSim Kft. üzleti szimulációs modelljei adják. Minden évben más és más iparágú virtuális vállalat menedzsmentjének feladatait veszik át a háromfős diákcsapatok.2007-ben egy informatikai hardvereket gyártó és forgalmazó vállalat vezetői lesznek, technológiai és gazdasági döntésekkel törekedhetnek a cég eredményes irányítására.A részvételhez nem szükséges gazdasági előtanulmány, elég a józan ész, a fantázia és a csapatmunka. Először on-line tesztforduló keretében ismerkedhetnek meg a hallgatók a modellezett vállalattal és a szimulált gazdasági környezet szabályaival, összefüggéseivel. Ezt követően október-novemberben élő regionális selejtező fordulókon vesznek részt, ahonnan a legeredményesebb húsz csapat kerül az országos döntőbe.A döntőben "tiszta lappal" induló csapatok szoros küzdelméből kerül ki az év Műszaki Diák Menedzsment Csapata. A verseny fordulóin részt vesznek a támogatók is, akik a játék szüneteiben a karrier lehetőségekről számolnak be a hallgatóknak.A támogatóknak köszönhetően értékes és izgalmas díjak (iPod, vásárlási utalvány, raftingtúra, paintball, újság-előfizetések, tárgynyeremények) várnak a döntős csapatokra.A bajnokság október 15-én a tesztfordulóval kezdődik, a döntő időpontja november 23.Az országos vetélkedőt a legtöbb hazai informatikai és műszaki képzést folytató felsőoktatási intézményben meghirdetik.Jelentkezés és bővebb információ: www.diakverseny.hu.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.