Újrahangolt a Berzsenyi Rádió

Újra friss műsorokkal jelentkezik a Berzsenyi Rádió minden kedden, szerdán és csütörtökön 16 és 19 óra között.

  • Edupress
Szombathely egyetlen kisközösségi rádiójának hullámhosszán, a 98.8 MHz-en a hallgató is hallható, a stáb ugyanis a kezdetektől törekedett arra, hogy a rádiózás iránt érdeklődő diákokat megtanítsák a szakma fortélyaira, így azok megtapasztalhassák a műsorkészítés örömét és az önkéntes munka felelősségét.Velics Gabriella, a rádió főszerkesztője elmondta, idén számos új műsor szerepel a programok között. Keddenként jelentkezik például a Betekintő, ami a főiskola egy-egy szakát mutatja be a vezetőtanárok segítségével, a Lassan a testtel pedig a sporttal, az egészséggel és az életmóddal kapcsolatos témákat fejtegeti.A Wurlitzer című műsorban a jövőben a rádió képeslapján lehet zeneszámokat kérni. A csütörtök szinte teljes egészében az újdonságoké, ezért érdemes figyelemmel kísérni az A-épület bejáratával szemben található információs táblát, illetve a faliújságokat. Ezentúl minden nap 9 órakor online megismétlik az előző napi adást.A műsorokat a Berzsenyi Dániel Főiskola diákjai elsősorban hallgatótársaiknak készítik - olyannyira eredményesen, hogy a közelmúltban a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete dobogós helyezéssel jutalmazta a Hangjáték című műsort.A rádió honlapján (www.berzsenyiradio.hu) további részleteket lehet megtudni a műsorokról, azok készítőiről, illetve meghallgatható az adás és letölthetők a műsorok.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.