OKM: érdemes odafigyelni a tanulmányi eredményre

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a közelmúltban többször is kibővítette azoknak a körét, akik mentesülnek a fejlesztési részhozzájárulás fizetése alól. Nem kell tandíjat fizetniük a hátrányos helyzetű hallgatóknak, a GYES-en, GYED-en lévő jelentkezőknek, a doktoranduszoknak, és természetesen a költségtérítéses hallgatóknak sem. Ezen kívül a tárcánál előterjesztés készül arról, hogy a jól teljesítő hallgatók felső 15 százalékának az intézmények kötelesek legyenek mentességet biztosítani. Ez eddig csak lehetőségként állt fenn - áll az OKM ma kiadott közleményében.

  • Edupress
Ezzel együtt jár az is, hogy a legrosszabbul teljesítő 15 százalék viszont a tanév végén átkerül a költségtérítéses rendszerbe, tehát a mostani elsősöknek érdemes az első perctől odafigyelni a tanulmányi eredményükre - javasolja az OKM.Szeptembertől változott a hallgatói támogatások rendszere is: a 116.500 forintos hallgatói normatíva 35-40 százaléka szociális, 59 százaléka teljesítményalapú támogatásként osztható szét. Teljesen új elem az első évfolyamosok alaptámogatása, amely pályázati úton adható a szociálisan rászorulóknak.A szociálisan rászoruló hallgatók emellett rendszeres szociális ösztöndíjat kapnak, ami a normatíva 10, illetve 20 százaléka. Húsz százalék jár annak a hátrányos helyzetű hallgatónak, aki fogyatékossággal él, egészségi állapota miatt rászorult, családfenntartó, nagycsaládos vagy árva. A normatíva 10 százalékát kapja az, akiknek családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbért. A második félévtől az első évesek tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak, amely minimum a normatíva öt százaléka. A már jól ismert lehetőségek, mint a Bursa Hungarica ösztöndíj és a diákhitel természetesen ebben a tanévben is rendelkezésre állnak - írja a közlemény.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.