Szakértői tanulmányutakra lehet pályázni

Az egész életen át tartó tanulás program keretében az Európai bizottság pályázatot írt ki az oktatás területén vezetéssel, értékeléssel, továbbképzéssel, tanácsadással foglalkozó szakembereknek. A pályázat beküldési határideje október 15.

  • Edupress
A programban 27 európai uniós tagország, valamint Norvégia, Izland, Liechtenstein és Törökország vesz részt. A tapasztalatcsere három-, ötnapos nemzetközi tanulmányutak formájában valósul meg, mely során a részt vevő szakértők megismerhetik a fogadó ország oktatási és képzési rendszerét és gyakorlatát, tanulmányozhatják a szervező intézménynek valamely konkrét pedagógiai területen elért eredményeit, és azokat összevethetik más országok tapasztalataival. A hazai gyakorlat bemutatása a magyar résztvevő feladata. A választható szakértői tanulmányutak leírását az on-line kurzuskatalógus tartalmazza, mely a Tempus Közalapítvány honlapjáról is elérhető.Pályázat beadásának feltételeiAz a személy pályázhat a tanulmányútra, aki a célország munkanyelvét legalább középfokon beszéli, valamint olyan témát választ, mely közvetlen kapcsolatban áll szakmai tevékenységével, s annak bemutatására is kész és vállalja a tanulmányúton szerzett tapasztalatok széles körű terjesztését.Az elnyerhető támogatás összegeAz elnyerhető támogatás összege országonként változó, várhatóan 900 és 1700 euró között lesz. A támogatás az utazás, biztosítás, szállás, étkezés, helyi közlekedés, adminisztrációs és kommunikációs költségekhez járul hozzá. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az ösztöndíjasnak hozzá kell járulnia a tanulmányút költségeihez.Előbírálati határidő: október 4.A támogatást nyert tanulmányutak megvalósítására 2008. március 1. után kerülhet sor. A résztvevők a szervező intézménnyel egyeztetve egyénileg szervezik meg utazásokat.A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu .(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.