Varga-Bajusz Veronika az új felsőoktatásért felelős államtitkár
Az új államtitkár július 1-jén lép hivatalba.
Az új államtitkár július 1-jén lép hivatalba.
Eduline/MTI
Több mint hárommillió tankönyvet nyomtatnak ki az ország részére.
Eduline/MTI
Még Denis Villeneuve filmjét is leelőzte a nemrég megjelent Agymanók második része.
Ezeken a szakokon lehet a legnagyobb a verseny.
Székács Linda
Már igényelhetők iskolakezdési támogatások a 2024/25-ös tanévkezdéshez, két magyar diákot is felvettek a világ második legjobb politikatudományi képzésére - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Tornyos Kata
A rendezvényre a Műegyetem hallgatóit is várják.
Székács Linda
A spanyol válogatott 16 éves szélső, Lamine Yamal még középiskolába jár, és a tanulmányait az eb alatt sem hanyagolja el.
Az okostelefonok betiltása segíti a tanulást a pedagógusok szerint.
Tornyos Kata
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, mozgóképkultúra és médiaismeretből melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Székács Linda
Ha még nincsen programotok a hétvégére, és a hőséget a magyar tenger mellett hűsölve vészelnétek át, akkor mutatunk nektek pár rszuper tippet.
Sztupa Melitta Boglárka
Bingó, lengyel kocsmatúra, táskakészítő workshop- összegyűjtöttük a legjobb budapesti hétvégi programokat.
Gajdos Petra
Gazdálkodási és menedzsment szak 110 pontért? Nem lehetetlen. Mutatjuk, melyik egyetemeken és milyen képzéseken voltak a legalacsonyabbak a ponthatárok a tavalyi felvételin.
Székács Linda
Az Oktatási Hivatal legfrissebb statisztikáiból kiderül, hogy mennyit lehet keresni és milyen gyorsan tudtok elhelyezkedni például mérnökinformatikusként.
Sztupa Melitta Boglárka
Vannak dokumentumok, amiket közhiteles nyilvántartásból emelnek át, és központilag dolgoznak fel, azok feltöltésével tehát nektek nem kell foglalkoznotok az E-felvételi rendszerében. Mutatjuk, mik ezek.
Székács Linda
Véssétek be a időpontokat a naptáratokba, ha 2024 őszén érettségiznétek.
Székács Linda
A forróság veszélyes lehet a gyerekekre, ezért összeszedtünk pár fontos tudnivalót a napszúrás, a hőkimerülés és a hőguta között különbségekről, és a megelőzésükről.
Rodler Lili
Három tanár is kísérte a kilenc kiránduló gyereket Skóciában, mégis sikerült elhagyniuk az egyikőjüket.
Tornyos Kata
Grecsó Krisztián és Dragomán György mellett Lackfi János író és költő is kapott üzeneteket a napokban érettségiző diákoktól.
Székács Linda
A foglalkoztatottság nőtt, de elsősorban csak a nők körében.
Tornyos Kata
A rendőrség és más erőszakszervezetek világát hozza be az ágazatba a magánjellegű kérdéseket tartalmazó vizsgálat a tiltakozók szerint.
Tornyos Kata