Árverezik a Maimonidész Zsidó Gimnázium óbudai épületét

A fenntartó 64 millió forintos tartozása miatt.

  • Székács Linda

Árverésre bocsájtják az óbudai Pacsírtamező utca 21-ben működő Maimonidész Zsidó Gimnázium épületét - vette észre a Szombat.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) fennartásában működő iskola épületének árverésére a tulajdonos Naftali Capital 64 millió forintos tartozása miatt kerül sor. Ennek ügyvezetője Izenberger Shalom Dov, aki feleségével együtt a Chabad izraeli diáktagozatának vezetője.

A lap szerint az épületben korábban az Óbudai Önkormányzat Iskolája működött.. Az épület az önkormányzat jóvoltából került az EMIH fenntartásába, az oktatás megkezdődése előtt pedig felújításon is átesett.

Emlékeztetnek, hogy a felekezet számtalan projektet futtat párhuzamosan, például zsinagógákat, iskolát, egyetemet, rabbiházat, színházat és vágóhidat is. Ezek többsége nem hozza, hanem viszi a pénzt, ezért mindig onnan kell átcsoportosítani, ahol éppen valami kevésbé sürgős tartozás van.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.