Enélkül nem kezdhetitek el az egyetemet: meddig kell aláírni a hallgatói nyilatkozatot?
Fontos, hogy tudjátok, mit és meddig kell vállalnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztetek a 2018-as felvételin.
Fontos, hogy tudjátok, mit és meddig kell vállalnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztetek a 2018-as felvételin.
Eduline
Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre - közölte az Oktatási Hivatal.
Mi alapján és hogyan határozzák meg az egyetemek a kollégiumi elhelyezéseket, hogyan kerülnek be a hallgatók? Kik jogosultak és hogyan kell jelentkezni? Most ezekre a kérdésekre is válaszolunk.
Eduline
Mielőtt elkezditek az egyetemet érdemes utánajárnotok pár dolognak, ami megkönnyítheti az egyetemi éveiteket. Ilyenek például az ösztöndíjak is, a rendszeres szociális ösztöndíjra - ismertebb nevén a szoctám - pedig már az első félévetekben pályázhattok.
Eduline
Az EFOTT-on csíptük el Beck Zoltánt, a 30Y frontemberét, akit többek között arról kérdeztünk, volt-e olyan tanára, akinek az útmutatása meghatározó volt, és mit tanácsol az alkotói pályára lépő fiataloknak.
Eduline
Hogyan lehet benyújtani a felvételi jelentkezést? Milyen szabályok vonatkoznak a pótfelvételire és milyenek lesznek a ponthatárok? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Eduline
A szakszervezet szerint 4-5 ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből bő egy hónappal a tanévkezdés előtt.
Eduline
A diákok idén nyáron augusztus 1-jén vásárolhatják meg utoljára a 60 napos Vakáció-bérletet, ami érvényes diákigazolvánnyal együtt korlátlan utazást biztosít számukra másodosztályon a MÁV-Start és a GYSEV teljes belföldi hálózatán, és még gyorsvonati pótjegyet sem kell váltani hozzá - közölte a MÁV-Start.
MTI
A Sziget Fesztivál széles skálában gondolkodik a zenéről. Az alternatívtól, a popon át, az EDM-ig mindent megtalálunk. Összegyűjtöttük azokat az előadókat, akik miatt nem szabad kihagyni az idei Szigetet.
Eduline
Ma indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) üllői raktárában tartott sajtótájékoztatón.
MTI
Szeptemberben indulnak a Diplomamentő II program ingyenes nyelvtanfolyamai. Összeszedtük a legfontosabb infókat a programról.
Eduline
A hétéves új-zélandi kislány meggyőzte az ország közútkezelő ügynökségét, hogy cseréljenek le egy táblát, hogy az elfogadóbb legyen a nőkkel.
Eduline
Szeptemberben kezditek az egyetemet? Fontos, hogy tudjátok: az elsőéves hallgatók még nem kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat. Ne aggódjatok, azért van néhány lehetőség így is. Következő cikksorozatunkban ezeket az ösztöndíjakat gyűjtjük össze.
Eduline
Hamarosan kezdődik az új félév az egyetemeken, sokaknak ez lesz az első, ezért most összegyűjtöttünk pár fontos infót a diákhitelről. Kik vehetik fel a szabadon felhasználható diákhitel1-et? Itt a válasz:
Eduline
Esetleg nincs annyi pontotok, hogy bekerüljetek valamelyik alap- vagy osztatlan szakra, de pótfelvételiznétek? Egy felsőoktatási szakképzés ilyenkor jó választás lehet. Lássuk, mit érdemes tudni ezekről a kétéves képzésekről.
Eduline
Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak.
Eduline
Egy jó kis alkalmazást ajánlunk mindenkinek, aki szereti, ha naprakész a telefonja. Ezzel az appal könnyen és gyorsan megtalálhatjátok a keresett idegen szavak jelentését.
Eduline
Minden fontos információt egy helyre rendez, emellett csökkenti az adminisztrációs ügyintézés idejét az a Facebook Messengerre alapuló új kommunikációs eszköz, amelyet két szegedi diák készített.
Eduline
A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés hétfőn megszavazta a törvényjavaslatot, amely megtiltja a mobiltelefonok használatát a közoktatási intézményekben szeptembertől.
MTI
Tíz magyar érem született az Európai Egyetemi Játékokon (EEJ), amelyeket július 15-tól múlt szombatig rendeztek a portugáliai Coimbrában.
MTI