Terápiás kutya segíti a diákokat egy kiskunhalasi iskolában
Négyéves terápiás kutyájával, Macival segíti a harmadikos diákokat a tanulásban Horváth Eszter, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola pedagógusa.
Négyéves terápiás kutyájával, Macival segíti a harmadikos diákokat a tanulásban Horváth Eszter, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola pedagógusa.
Eduline
Vannak olyan oktatási intézmények, amelyek már változtattak a szabályozásukon, egy pomázi és egy tiszaújvárosi iskolában félévente öt nap hiányzást igazolhat a szülő - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.
Eduline/MTI
Hány többletpontot kaphattok a 2019-es felsőoktatási felvételin, ha CSED-en, GYES-en vagy GYED-en vagytok?
Eduline
Negyvenkilenc középiskolában majdnem kétezer diák tanul honvédelmi alapismereteket - mondta a honvédelmi miniszter.
Eduline/MTI
Petíciót indítottak diákok a 14. kerületi József Attila Középiskolai Kollégiumért, amelyet másik épületbe költöztetne a tankerület. A kollégisták szerint az új épületben kevesebb diákot tudnának fogadni, ráadásul „nem folytatódhatna olyan színvonalon a közösségteremtő munka, mint eddig”.
Eduline
Hány félévig tanulhattok egyetemen, főiskolán államilag támogatott formában? Itt van a legfontosabb szabály.
Eduline
Érdemes-e folyamatosan ellenőrizni az E-felvételi rendszerében a feltöltött dokumentumok feldolgozottsági státuszát?
Eduline
2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Eduline/MTI
Mikor jár 50 pluszpont az emelt szintű érettségiért? Fontos infók a pontszámításhoz.
Eduline
A felvételi pontjaitokat többféleképpen kiszámolhatjátok majd, de mégis melyik módszer a legjobb, és ki dönti el, hogy melyik szerint történik a számolás?
Eduline
Már lehet pályázni a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018” címre. A pályázatokat március 28-án éjfélig kell leadni.
Eduline
Ingyenes alkalmazásokat kerestek, amelyek segítenek felkészülni az érettségire? Néhány napja több olyan appot mutattunk nektek, amelyekkel buszon/vonaton/szünetben tanulhattok. Most ajánlunk még négy ingyenes alkalmazást.
Mit tudtok a könyvnyomtatás történetéről? Milyen könyv volt az első, Magyarországon megjelent kötet? Hány kötetes lehet a világ egyik leghosszabb regénye? Ehhez hasonló kérdésekkel találkozhattok a következő kvízben.
Eduline
Ismét első helyre került a társadalombiztosítási ügyintéző képzés – derült ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. által összeállított legfrissebb, 2018-es toplistából.
Eduline
Mikor és hányszor módosíthatjátok a megjelölt egyetemek, főiskolák sorrendjét a felvételin? Fontos kérdésre válaszolunk.
Eduline
Lemaradhat a tananyagban az a gyermek, akit nem iskolaéretten írattak be az iskolába - közölte Szakács Adrienn szakpszichológus az M1 aktuális csatornán.
MTI
A kisiskolák felső tagozatainak összevonásának terve a Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs miniszter nevével fémjelzett, „Program a Versenyképesebb Magyarországért” című dokumentumban bukkant fel újra – írja a hvg.hu.
Eduline
A közeledő tavaszi érettségi szezonra az előző évek feladatsoraival is gyakorolhattok. Mutatunk egy keresőt, amellyel könnyen megszerezhetitek ezeket tantárgyanként.
Eduline
Huszonégy kerületi óvoda levélben fordult Zugló önkormányzatához a fennálló és egyre élesedő problémák miatt.
Eduline
Mi történik, ha valaki diplomásként felvételizik és hogyan számolják a régi, 2005 előtt megszerzett érettségik eredményeit? Iránytű azoknak, akik évekkel ezelőtt érettségiztek, most pedig egyetemre, főiskolára felvételiznének.
Eduline