A társadalombiztosítási ügyintéző az egyik legtöbbször választott OKJ-s képzés

Ismét első helyre került a társadalombiztosítási ügyintéző képzés – derült ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. által összeállított legfrissebb, 2018-es toplistából.

  • Eduline

A tavalyi évet leszámítva ismét a társadalombiztosítási ügyintéző képzés a legnépszerűbb az OKJ-s tanfolyamok között. Ezt követi a bérügyintéző képzés, amelyre egyre erősebb igény van munkaerőpiacon - méghozzá az első helyes, társadalombiztosítási ügyintéző képzéssel együtt -, ugyanis a két munkakör egyre inkább összeolvadnak - derül ki a sajtóközleményből.

Az éves adatok alapján összeállított rangsorban továbbra is a pénzügyi képzések dominálnak, 2018-ban ugyanakkor sokan jelentkeztek sportedző-, targoncavezető-, valamint emelőgépkezelő képzésekre is - írják. Tóth Réka, a Perfekt szakértője elmondta, hogy a 2018-as toplista alátámasztja azt az előrejelzést, mely szerint várhatóan a pénzügyi, szállítmányozási szolgáltatások terén jelentősen növekvő munkaerőigény mutatkozik 2030-ig. Így a listán szereplő képzések népszerűsége a következő évekre is borítékolható – tette hozzá a szakértő.

A harmadik legnépszerűbb képzés a listán a pénzügyi-számvitel ügyintéző képzés, a top 10-ben szerepel továbbá még a vállalkozási-, az államháztartási mérlegképes- és az IFRS mérlegképes könyvelői képzés, valamint a pénztárkezelő és valutapénztáros képzés - kiszorítva az adótanácsadó képzést - is felkerült a listára.

Újabb lista a hiányszakmákról: ezekből a szakemberekből van komoly hiány

Nyilvánosságra hozták a 2019/2020-as tanév hiányszakmáinak listáját - nézzük, milyen végzettségű szakemberekből van hiány Pest megyében.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.