Novembertől januárig a Black Friday, az advent és a leárazások miatt jóval több diákmunkásra van szüksége a cégeknek, ez pedig az órabéreken is meglátszik.
A karácsonyi időszakra jellemző vásárlási kedv, a megrendelésállomány növekedése és az ünnepi forgatag egyszerre generál nagyobb létszámigényt, miközben a cégek gyakran szembesülnek azzal, hogy állandó dolgozóik szabadságon vannak, vagy nem tudják ellátni a megnövekedett feladatokat.
A Mind-Diák Szövetkezet szerint a vállalatok ilyenkor elsősorban diákok bevonásával oldják meg a gyors munkaerő-pótlást. „A cégeknek rövid időn belül kell pótolniuk a hiányzó létszámot ahhoz, hogy kiszolgálják a vevői igényeket és a megrendelésállományt – amit jellemzően diákok bevonásával oldanak meg” – mondja Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.
A legkeresettebb diákpozíciók közé tartozik az árufeltöltés, a kasszázás és a csomag-összekészítés. Emellett az ünnepi időszakhoz kötődő feladatok is népszerűek, mint
- az ajándékcsomagolás,
- a bevásárlóközpontokban végzett hostess munka
- a futárkodás, kiszállítás.
Azt is érdemes kiemelni, hogy a diákok egyre tudatosabban keresik a gyors, kiegészítő jövedelmet biztosító munkákat az ünnepek előtt. A Mind-Diák tapasztalatai alapján az év végi időszakban jellemzően 10–20 százalékkal magasabb díjazás érhető el, mint a fix, évközi munkák esetében.
A törvényi minimumok jelenleg 1672 forint óránkénti minimálbért és 2005 forint garantált bérminimumot írnak elő a szakképzettséget igénylő munkakörökre. A szezonális diákpozíciók többségében az alapórabér eléri a 1900–2000 forintos szintet, és a teljesítményhez kötött bónuszokkal akár 2500 forint körüli átlagos órabér is elérhető.
„A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez” – emeli ki Göbl Róbert, hozzátéve, hogy ez jelentősen növeli a munkavállalói kedvet.
Hogy melyek a legjobban fizető diákmunkák Budapesten, azzal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk: