Ingyenes hétvégi programokkal ünnepli a Zeneakadémia 150. évfordulóját

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, és ebből az alkalomból a Zeneakadémia hétvégén különleges, ingyenesen látogatható programokkal várja a zeneszerető közönséget.

Ha még nincs programotok a hétvégére, akkor november 8–9-én ingyenes programokkal vár titeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyílt hétvégéjére.

Az eseményen részt vehettek többek között vezetett sétákon a Liszt Ferenc téri műemlék zenepalotában, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara nyilvános próbáin, emellett pedig fellép az Anima Musicae Kamarazenekar és a Vox Ignis kamarakórus is.

A hétvége nemcsak a klasszikus zenét kedvelőknek tartogat élményeket, ugyanis fiatal tehetségek koncertjei, orgona- és könyvtárbemutató, valamint koncertfelvételek folyamatos vetítése várja a látogatókat. A kisebbek számára zenés gyermekmegőrző és népzenei táncház is lesz, így a családok is közösen élvezhetik a programokat.

A Zeneakadémia külön felhívja a figyelmet arra, hogy bár a rendezvény minden programja ingyenes, a kisebb termek befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel érkezési sorrendben történik.

 

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.