szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Akár több ezer forintot is spórolhattok, ha Budapest belvárosából busszal utaztok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Október 1-től 2200 forint helyett mindössze 1000 forintot kell fizetniük a Repülőtéri Expresszen, azaz 100E buszon azoknak az utasoknak, akik rendelkeznek Budapest-, Pest vármegye- vagy országbérlettel - jelentette be a közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

A közgyűlés Vitézy Dávid fővárosi képviselő javaslata nyomán döntött a kedvezményről. Ő korábban ugyanis arról beszélt, hogy „A 2200, rövidesen már 2500 forintos jegyár a turisták esetében teljességgel indokolható volt, de az itt élők számára túlzó: egy négyfős család esetében majdnem tízezer forintba került a reptérre jutás, ami a fapadosok korszakában már a repülőjegy árával vetekszik”

A kedvezményes kiegészítő jegy a BudapestGO alkalmazásban érhető majd el október 1-től és papíralapú bérlettel is használható lesz. Karácsony emellett arra is emlékeztet, hogy a buszon a 14 éven aluliak és a 65 év felettiek, valamint a nyugdíjas bérlettel és a MÁK-igazolvánnyal rendelkezők ingyen utazhatnak.