Ez főleg az éjjeli baglyoknak fog jól jönni.
Olcsóbb, este 11 óra után érvényes jegy vásárlási lehetősége került fel a Sziget weboldalára.
Az Éjszakai Jegy by Revolut nevű napijegy most 21 900 forintba kerül, ami mintegy 35%-kal olcsóbb, mint a forgalomban lévő normál napijegy. Az éjszakai jeggyel este 11 órától reggel 8-ig lehet majd a fesztivál területén tartózkodni.
Maga a jegytípus egyébként nem újdonság, mivel tavaly a Revoluttal rendelkező látogatók élhettek a kedvezményes jegy lehetőségével. Idén viszont kiterjesztették a jegy hozzáférhetőségét, és már elővételben is meg lehet venni azt – derült ki az ezzel kapcsolatos közleményből.
Hogyan ne menjetek csődbe a fesztiválszezon végére?
„Az idén megváltozott Sziget programstruktúra okán több és változatosabb programot kínál, miután idéntől nagyobb hangsúlyt fektetünk az Sziget éjszakai programkínálatára, egyrészt a Delta District néven jelentkező új negyedünkkel, másrészt a tucatnyi, éjszaka is működő programhelyszínünkkel. “ – emelték ki a szervezők
A Delta District főleg az elektronikus zene rajongóinak fog kedvezni, ugyanis három helyszínen is ebből a zenei műfajból hallgathatnak majd előadókat. A negyed felfejlesztése részben a Balaton Sound hiányát hivatott pótolni, az elektronikus zene krémjével, olyanokkal mint, Steve Angello, Boris Brejcha, Amelie Lens, Adriatique, Miss Monique, Vini Vici, Armin Van Buuren, Chris Liebing vagy The Blessed Madonna.
Nem csak ez az újdonság vár most a látogatókra. A hét elején ugyanis történt egy programváltozás a fellépők terén, amiről itt olvashattok bővebben: