szerző:
Gál Luca
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az iskola egyik munkatársa szúrta ki a diákot a tévében, ezért nem igazolták a hiányzását.

A 9 éves Sammy Scott mindenáron el akart utazni Londonba, hogy édesapjával megnézhesse a Newcastle United Arsenal elleni Carabao Kupa elődöntőjének első mérkőzését. Ezért a szülők azt mondták az iskolában, hogy fiúk beteg, így nem kellett aznap iskolába mennie - írja a The Sun.

Az események azonban váratlan fordulatot vettek, amikor a Sky Sports közvetítésében a kamerák rásiklottak a boldogan ünneplő fiúra, éppen akkor, amikor a Newcastle megszerezte a második, győztes gólját. Sammy ökölbe szorított kézzel, kirobbanó örömmel ünnepelte kedvenc csapatát.

Azonban a felvétel az iskola figyelmét sem kerülte el, ahonnan hamarosan egy e-mail is érkezett a családnak. Ebben közölték, hogy a diák "betegnapját" mostantól engedély nélküli távollétként fogják nyilvántartani. Az üzenetben ez állt:

„Szeretnénk tájékoztatni, hogy Sammy 2025. január 7-i, keddi távollétét mostantól engedély nélkülinek fogjuk jelölni. Ennek oka, hogy a médiában megjelent felvételek alapján Londonban, egy futballmérkőzésen tartózkodott. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, ha szeretne erről bővebben egyeztetni.”

 

Az édesapa szerint az incidens ellenére Sammy egy életre szóló emlékkel gazdagodott, és nem bánja, hogy emiatt bajba került. Az iskolai szigor pedig emlékeztette a családot arra, hogy nem érdemes mindent a futball kedvéért kockáztatni – bár a Newcastle győzelme valóban felejthetetlen pillanat volt.