Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Rengeteg program közül válogathattok a következő napokban, most mi is összegyűjtöttünk néhányat.
Oppenheimer a Kopaszi-gáton
Ezen a varázslatos nyári estén az Oppenheimer című filmet vetítjük a csillagos ég alatt. Hozd magaddal a családod, barátaid és fedezzétek fel együtt az atombomba történetét – írják a szervezők.
Augusztus 17-én kilenc órakor kezdődik a film, amit ingyenesen nézhettek meg. Érdemes szúnyogriasztót vinni és a kényelem érdekében a piknik pléd vagy szék is ajánlott.
XI. Örökzöld Tisza Fesztivál
A martfűi fesztivált augusztus 18 és 20 között tartják a Thermal Spa vízi színpadnál és a Városi Művelődési Központ És Könyvtárban. Lesz kiállításmegnyitó, festészeti workshop, kézműves-alkotós foglalkozás, dráma egy felvonásban és Pokorny Lia zenés estjét is láthatják az érdeklődők. Este koncertek is lesznek, hétfőn például a Carson Coma lép fel, de hallhatjátok Fenyő Miklóst és a BON-BON együttest is. A részletekért érdemes követni a Facebook-eseményt.
Lég-tánc tűz show
"Együtt szállunk! A szabad rakparton ezúttal tűz artisták lépnek fel, hogy látványos előadással szórakoztassák a közönséget" – írják a szervezők. A show a Viadukt Bárban lesz 17-én este nyolc órától, a Duna-parton remek zenékkel is várnak.
Sambossa koncert a Jagelló utcában
Az ingyenes koncertet 16-án este nyolckor tartják a 12. kerületben. A 2023-ban alakult zenekar első felállásában három brazil és egy spanyol volt, majd kiegészültek még két brazil és egy chilei előadóval. A zenekar repertoárjában olyan nagyszerű zeneszerzők szerepelnek, mint Paulinho da Viola, Martinho da Vila, Jorge Aragão, Zeca Pagodinho, Jorge Benjor, Tom Jobim, Adoniram Barbosa, Baden Powel, Cartola, Lupicínio Rodrigues, többek között – részletezik. A koncert ingyenes, de érdemes lehet asztalt foglalni.
Buborékfújó nap a Margitszigeten
Az augusztus 18-i eseményt nem kell sokáig magyarázni. Délután háromkor kezdődik majd a fújás, a szervező azt írja, hogy vigyetek Buborékfújót, jókedvet és a családotokat és barátaitokat. A pontos helyszínt a Facebookon találjátok.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).