Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Júliusban minden budapesti kerületben emelkedtek az albérletárak, de a megyeszékhelyeken sem sokkal jobb a helyzet.
A KSH és az ingatlan.com közös felméréséből kiderült, hogy 2024 júliusában országosan 1,8%-kal, Budapesten 1,4%-kal nőttek a kínálati lakbérek előző hónaphoz mérten. Az előző év azonos időszakinál országosan 10,2, Budapesten 9,3, a 2015. évi bázisidőszakinál pedig 112, illetve 101%-kal voltak magasabbak a júliusi lakbérek.
A budai hegyvidéki kerületekben csak kicsivel 0,8, míg a többi egyetemekhez közelebb lévő kerületekben 3, a pesti belső kerületekben 1,9, az átmeneti kerületekben 0,5 százalékkal emelkedtek az albérletárak az előző hónaphoz képest. A pesti külső kerületekben pedig mintegy 3 százalékkal lettek drágábbak a kiadó lakások.
Az áremelkedés tavaly júliushoz képest még szembetűnőbb: idén a fővárosban átlagosan 7,4- 11,4 százalékkal kell többet fizetni egy albérletért. Az adatok szerint egy átlagos 55 négyzetméteres lakásért a fővárosban 250 ezer forintot kérnek havonta.
Vidéken sem olcsó az albérlet a budapesti régióban még ennél is többet átlagosan 265 ezer forintba kerül egy albérlet, de az Észak-Alföldön is 194 ezer forint az átlagos lakbér. A legolcsóbban az Észak-Magyarországon találhattok lakást, ott mindössze átlagosan 129 ezer forintot kell fizetnetek.
Hogy csökkentsétek a költségeket érdemes lehet magatok mellé lakótársakat keresnetek. Az egyetemek mostanra már létrehozták a gólyák számára az új Facebook-csoportokat, ahol szaktársak mellett akár lakótársakat is találhattok magatok mellé, ezért ne felejtsetek el belépni ezekbe a közösségekbe.
| Közép-Dunántúl |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).